SzántóGráf » » 18837
18837

Szántó István
Related article
Elhallgattuk a széntolvajlás történetét – megjelent a Miskolci Naplóban – fenn igazi gyerekmunka folyt, míg a sínek mentén nagy zsákokkal mezgereltek társaik
A novemberi, koraesti félhomályban egy szigorúan titkos bevetésre gyülekeztünk a sajószentpéteri őrsön. Árnyasi Gyula rendőrszázados, az újjáalakult miskolci R-csoport parancsnoka itt árulta el,...
Szántó István
0 Comment
Harcok, arcfelismerő Gázában és a besorozás körüli krízis
Avi/ujkelet.live A háború 173. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők délután felvételeket tett közzé egy közelmúltban végrehajtott légi csapásról a Gáza déli...
Szántó István
0 Comment
Vezet a botlatókő – egymás mellett az emberi gonoszság árnyalatai – a nemzeti szocializmus és a Kádári „cocializmus” – történelemtudás-hiányos hozzászólások
Engedtessék, meg , hogy időnként hiúságomnak is szenteljek egy kis időt. Mint betegesen internet függő naponta megnézem, akár többször is, hogy melyek azok...
Szántó István
0 Comment
Eltemették Szikszai Attilát(51) a Miskolci Járási Ügyészség vezető ügyészét -Északhírnök nyomán
Mély részvét mellett temették el Szikszai Attilát(51) a Miskolci Járási Ügyészség vezető ügyészét. A közel 900-an vettek részt a szertartáson. ...
Szántó István
0 Comment
Szent-Györgyi Albert újra itthon – mit mondott az oktatásról a harmincas években – Kerényi laci drótpostája
Kerényi László barátom készítette küldte ezeket a képeket. Nagy idők tanúi lehetett. A sors úgy hozta, szerencsénkre ezek a képek megmaradtak. Ám ami...
Szántó István
0 Comment
Szar a helyzet – ezt még angolul is így mondják – széles a kollekció – nemcsak mi szívunk
Vannak nehéz napok amikor semmi nem jön össze. Semmi nem úgy alakul ahogyan terveztük. S ha ez pontosan hétfőre esik, az nagy gáz....
Szántó István
0 Comment
Elektromos zárlat okozhatta a tüzet a Barlangfürdőben – páratlan összefogás körvonalazódik a fürdő megmentéséért
Még tartanak a tűzvizsgálati és kárfelmérési munkák a Miskolctapolca Barlangfürdőben, azt azonban már kizárták, hogy szándékosság okozta a péntek esti tüzet, amelyben súlyosan...
Szántó István
0 Comment
A szerver után a hangulat is lefagyott – életképek az ITC székházából – Pusztai Laci megúszta
Óriási képtáram van az ilyen önkormányzati, országgyűlési választások éjszakáiról. Nem akarok dicsekedni vele, nem is érdemes, hiszen nem a saját felvételeim. Ezek profi...
Szántó István
0 Comment
40 rakéta Libanonból, 8 Gázából és Biden üzenete Iránnak: Ne tedd
Avi/ujkelet.live A háború 190. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők este közölte, mintegy 40 rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izraelre, amelyek egy részét...
Szántó István
0 Comment
Sörre bort mindenkor – miskolci időutazás Vaskó Györggyel
Jelzem, folytatom az időutazást az Északban. A hétvégén Vaskó Györggyel jártuk be a múlt egy bizonyos részletét. A Korty körüli kulisszatitokról sikerült fellebbenteni...
Szántó István
0 Comment
A miskolci Fidesz-KDNP becsapta a miskolciakat- a Velünk a város frakcióközleménye – reagálás az ellenzék bojkottjára
Veres Pál polgármester Miskolc Megyei Jogú Város 2020-as költségvetése kapcsán minden politikai pártot egyeztetésre hívott. Meglehetősen átlátszó indokokra hivatkozva a Fidesz...
Szántó István
0 Comment
Közel a háborúhoz északon, sokkoló videó és a világ legszomorúbb szülinapja
Avi/ujkelet.live A háború 104. napja: Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este közölte, hogy a Hamász két operatívjára, akik aknavetőt próbáltak kilőni a katonákra...
Szántó István
0 Comment
LEZÁRT ÜGYEK: ISMÉT HÉT ITTAS SOFŐR BÚCSÚZOTT EL A VEZETŐI ENGEDÉLYÉTŐL
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket hét, ittas járművezetővel szemben folytatott. Közúti ellenőrzések során – 2021. január 1-jét megelőzően...
Szántó István
0 Comment
Veserák, hólyagrák, hererák, prosztatarák gyógyítása
Dr. Bodoky György professzor, a Dél-Pesti Centrumkórház onkológiai központjának vezető főorvosa, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke ad áttekintést a veserák,...
Szántó István
0 Comment
HÁROM + EGY TRÜKK A BALESETMENTES KÉTMILLIÓ KILOMÉTERHEZ
2022. 06. 14., k – 11:06 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Egy ongai hivatásos sofőr neves nemzetközi diplomát kapott arról, hogy balesetmentesen levezetett két...
Szántó István
0 Comment
Keressük a garázda férfit
A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik belvárosi patika előtt verekedő férfi azonosításához. A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 05010/1152/2020. bűnügyi számon...
Szántó István
0 Comment
Semmi pánik – a postabank kitörölhetetlen – lepedőbe csavartam a Macit
Noha gyakran megfordulok a miskolci Bajcsy Zsilinszky úton , csak most vettem észre ezt a járda reklámot. Bár a Postabank jó másfél évtizede...
Szántó István
0 Comment
Itt volt a Palóczi fiú iskola – miért jobb a koedukált – ideje lenne egy osztálytalálkozónak
Ez most zeneiskola. Viszont megérdemelne egy táblát, hogy valamikor évtizedeken át itt volt a Palóczi utcai fiú általános iskola. Amikor 1963-ban megszűnt a...
Szántó István
0 Comment