SzántóGráf

Rezsicsökkentés – jön a hákettőóh!

Kereken hatszáz forinttal kevesebbet fizetek a vízért, mint korábban. Igaz, csalódtam, hiszen a 10 százalékot nem a nettóból hanem a bruttóból faragták le. Mindegy, sok kicsi sokra megy.Örülni kell ennek is, hiszen nem is emlékszem olyasmire, hogy nálunk valaminek lefelé tendált volna az ára. Érdekel is engem, hogy ez most egy politikai kampány vagy őszinte humánus jóakarat. A lényeg számít, olcsóbb a víz.

Ettől függetlenül csudára bosszant, hogy az ózdi víz ügy az elejétől a farkáig csupán egy politikai felhangokkal vegyített pártcsatározás volt. A baloldal vállvetve megvédte a szomjazó és a mosakodni vágyó romákat, a mély-szegénységben élőket a televizió kamerái előtt. Ismét csurog a víz, ismét ingyen, a közösből folyik a hákettőó.

A megoldás meg csak várat magára. Az igazi megoldás. Miért gondolják egyes pártok vezetői, hogy akik egyébként a vízért most is fizetnek , azokkal szimpatizálnak majd akik a csapok  újranyitása mellett kardoskodtak. Miért gondolják, az érintettek, a vizet nélkülözök, hogy ha takarékosságra, fizetésre próbálják őket ösztönözni az valamilyen lelketlen, fajgyűlölő, kirekesztő intézkedés. Természetes, hogy nem ebben a melegben kell rendet vágni, de egyszer csak el kellene kezdeni az észszerű, igazságos megoldást.

Például, vízórát minden kútra, hogy érzékeljék a fogyasztást, becsüljék meg  az értékét.

Majd gondolkodjanak miként lehet önerőből ásott vagy fúrt kutakat építeni a környéken.

Vagy, vagy bármit kitalálni , hogy a jövőben ez a probléma ne fekélyesedjen el. Mert ne higgye senki, hogy a most a szűkítők kiszerelésével az ózdi vízügy nyugvópontra jutott.Hiszen télidőben, jégben fagyban se szeretnénk ha az ott élő embereknek nélkülözniük kellene a legalapvetőbb  éltető nedűt.

üdvszi

Exit mobile version