SzántóGráf

Ki kaphat ingyen laptopot – kitől veszik a számítógépeket – választhatunk a szolgáltatók között – aki eladja lopásért felel – a gépek állami tulajdont képviselnek

Gondolkodom, de csak nem jut eszembe az SZDSZ-s iskolai számítógép vásárlási akció minden részlete. Talán suligép – vagy valami ehhez hasonló lehetett a neve. Arra emlékszem, hogy mi is vettünk nyomtatót és a számlát megőriztük majd majd a személyi jövedelemadóból leírhattuk. Jó ötlet volt. Egyfelől sokakat késztetett ez a kedvezmény vásárlásra jobban terjedt az internetes kultúra és arattak az ezzel foglalkozó kereskedők. Természetesen ma már csak arra emlékszünk, hogy egy a liberális párthoz közeli vállalkozó bulija volt a komputerek importja.

Hogy most egy pályázat révén miskolciak ezrei között kiosztanak 20 ezer gépet, laptopot ez maga egy szenzáció. Ám, hogy még senki se tudja, hogy milyen alapon, válogatással, szelektálással vagy sorsolással kaphatjuk kézhez az titok.

A szolgáltatók egyike súgta meg, hogy ők is csak annyit tudnak, hogy a laptopok tulajdonosai mindhárom mobilszolgáltató között választhatnak. Ez jó, kizárja, hogy bármilyen háttéralku besározza ezt a nemes gesztust. Az is biztos, hogy csak azok kapnak, akik bizonyíthatóan használják is.Hogy ezt miképpen ellenőrzik majd és ha valakit mégis rajta kapnak, hogy három napja nem nyitotta ki a maíljeít – mit tehetnek  vele. Elveszik a laptopját vagy erőszakkal a gép elé ültetik. No, sejtem, hogy ez a kitétel azoknak szól akik, az értékes műszaki cikket rögtön alkalmi áron eladnák .

Amit borítékolhatok – mint minden pályázat esetén most is tendereztetik a szállítót. S bárki is győzzön a vesztesek megóvják az eredményt. Ezzel egy kicsit késhet majd a géposztogatás – viszont elkerülhető – a fosztogatás.

Jómagam igyekszem majd figyelemmel kísérni az akciót. Már csak azért is a statisztika szerint minden második családnak jut egy. Én az első szinten lakom, a lányomék a másodikon – valamelyikünket csak elérheti ez az áldás.

Fríss hír -pályáztatják a beszállítókat – a szolgáltatás azaz az internet kapcsolat nem jár ingyen a géphez. Az elosztásnál figyelembe veszik a pályázó anyagi körülményeit. Ez ugyan jó és rossz is.  Hiszen van egy réteg amely rászorultság tekintetében  verhetetlen előnyben van. Ha ezt veszik alapul akkor a gépek sorsa megpecsételődött. Másik – a nyerteseknek részt kell venni egy tanfolyamon – ahol elsajátíthatják a számítástechnikai fortélyokat. Ez ingyenes, viszont ennek a költsége az ezzel foglalkozó vállalkozásokhoz kerül, csökkentve a laptopok beszerzésére fordítható költséget.

Ami kifejezetten hasznos és elengedhetetlen – aki a laptopon túlad  ( ezek állami tulajdonban lesznek, leltári számmal) bűncselekményt követ el. Lopásért vagy hűtlen kezelésért bíróság előtt kell felelnie. Na de mi van ha betörnek és ellopják vagy a kocsimból viszik el. Ezernyi kérdés. Ami várható a miskolci úgynevezett lomis boltokban hamarosan letörik a laptopok árát.

Exit mobile version