SzántóGráf

Új dizájnban – egy hét múlva magazinformában – a szantograf.hu

Köszönet minden kíváncsiskodónak, érdeklődőnek. Most egy hónap elteltével amikor már nyugodt lelkiismerettel akár el is árulhatnám az auditált látogatások és megtekintések számát jelentem az ecetfák alól, hogy egy amerikai dizájn szerint átalakulunk. Erdős Attila technikai szerkesztő – késő fekvő és késő kellő kollégámnak – köszönhetően sikerült egy olyan formátumot kidolgoznia, amelyet már az okos telefonokon, sőt még a szuperokos androidosokon is lehet lapozni. Ezt a hiányosságot sokan a fejemre olvasták a napokban.

Mind már elsírtam – ez a szórakoztató és információs portál amely egyelőre egyszemélyes show elérte egy hónap után, hogy bővítsem a stábot. Erdős Attila, Nagy Norbert után hamarosan velünk lesz Kerényi László képrögzítő, dokumentumfilmes. Vele csaknem félévszázada dolgozom együtt jóban és még sok rosszban is. Igen Ő az aki Miskolcon a legtöbb viccet tudja, s mesélni is. Fejből vetíti a Kabos filmeket és amit a szakmában ma lehet tudni azt ő vágja. A Gyurcsány szabadon könyvem címoldalát egyetlen kattintással készítette. Egy szó vita se volt, hogy kinek a képét válasszák a szerkesztők. Szeme van a szakmára. Tehát hamarosan kint lesz az impresszumban. Már csak egy jó képet keres magáról, mert az a suszter akinek lyukas a cipellője.

Na persze, az eredeti cél , hogy a portál interaktiv legyen.  A mail,  szanto@inform.hu vagy a szantograf.hu  kapcsolat línken várjuk a társadalmi munkában vállalkozó szerkesztő kollégákat. A hozzám hasonló grafomániásakat. Politikailag elhajló hölgyek urak kíméljenek. Ez nem lesz a Pártélet online változata.

Azért se mert magam se tudom, hogy ki lenne nekünk jó. Idáig minden szavazáskor sose valakire hanem valaki ellen voksoltunk. Állandóan abban a reményben húzzuk el vagy be a függönyt a szavazó fülkében, hogy most jó lóra tettünk. Jön a Kánaán, egy dupla tollvonással.  Így aztán ha kellő kiegyensúlyozottsággal megírják, hogy mit tennének a  miniszterelnök helyében azt közöljük.

Ha vázolják, hogy mi tetszik és mitől forog a gyomruk – arra is vevő vagyok. Az Isten fizesse meg.

Ki akar indulni a következő választáson egyéniben függetlenként vagy függetlennek tetsző színekben most jelentkezzen .  Megalkudunk. Látják van már hirdetés, például kutyagumi eltakarítása –  e mellett egy önálló jelölt bemutatkozása  üdítő lenne.

A portálra jellemző a lassú számú növekedés.  Naponta 600-700 magyarul tudó téved ide. Akik összességében 1500 bejegyzésre pislantanak . Nudli, igazából csak az vigasztal, hogy július végén nyitottuk az üzletet. S ha nincs a boon. az északhirnok és a facebook, a napidoktor és újabban az index is nem sokra mentem volna. Köszönet mindenkinek. Elsősorban azoknak akik reggel és este lefekvés előtt még belesnek a boltba. Nyugodtabb a napjuk és kellemesebb az álmuk. Mondják .

szantograf.hu

 

 

Exit mobile version