Elgurult a gyógyszerem … a márkagőg átka -mit tegyünk ha tolnak a sztrádán

Régóta gyanakszom, hogy bizonyos nagy autómárkák tulajdonosai – na mégis csak leírom BMV-k, Mercik és főleg nagy státusz-szímbolíumot képviselő behemót terepjárók vezetőinek súlyos kényszerképzetei lehetnek. Tisztelet a kivételnek, közülük a legtöbben bebeszélik maguknak, hogy amikor megvették az autópálya matricát egyben az egész sztráda az övék lett. Esküszöm , nem irigylem tőlük a drága, gyors kocsit, sőt magam sem tartozom a cammogós öreg urak közé, de engedjék meg nekem, hogy alkalmanként én is leelőzzem a mellettem haladókat. Gyakran megesik, hogy egy hosszú teherautókonvojt próbálok magam mögött hagyni a megengedett vagy annál valamivel gyorsabb tempóban, s akkor feltűnnek mögöttem  ezek a lesötétített üveges hólyagok. Először csak barátságosan rám tapadnak, tolna, érzem a tarkómon a leheletüket – még hallom is, hogy anyáznak – s látom a kétségbeesett villogásukat. Fényszóróznak, a bunkóbbak még dudálnak is és minden áron szeretnének lesöpörni az útról. 1968 – óta pazarolom az üzemanyagot, ez idő alatt sok  mindent megéltem és láttam a közutakon, de arról sose hallottam, hogy ezeket az erőszakos vezetőket egyszer is megcsípték volna a rendőrök. Mondjuk gyorshajtásért vagy követési távolság be nem tartása címén.

Elárulom, hogy ez a fajta erőszakos vezetési stílus az ami időnként kihoz a sodromból.

Többféle taktikát alkalmazok az ilyen tapadós vezetők ellen. Megmondom őszintén egy se vált még be, de  egyszer majd csak sikerül. Először felvillanton a vészvillogót – a hűlyébbek vajmi keveset értenek ebből, fel se fogják mit szeretnék – nyomulnak tolnak sepernek. Ezek után a legveszélyesebb technikát alkalmazom – kedves rendőrök ezt ne olvassák inkább szálljanak rá ezekre a fickókra –  csinálok egy két fékpróbát. Nem satusat, azt azért még se. Új a kocsim féltem, nem örülnék neki ha belém szállnának.  Bár igazam tudatában vinne el a mentő, de erre nem vágyom. Ezek a reakcióim se mindig hatásosak. Van aki veszi a lapot és belátja – eszembe sincs őt korlátozni a személyes ámokfutásában, de állampolgári jogon én is döngethetek előtte. Ám az is előfordult már, hogy ezzel kezdetét vette az ellenséges küzdelem. Amikor elengedtem próbálkozott előttem  folyamatosan be be fékezni. Láttam nagyon élvezte, de eszembe se jutott felvenni a kesztyűt. Meg is unhatta a különszámot, eszébe juthatott, hogy az előbb még döngetett és csak elhúzott.

Ezek vagyunk mink. Megjegyzem – Ausztriában és Németországban még sose  találkoztam ezzel a márkagőggel. Pszihologusok szerint ez a fajta közúti pöffeszkedés nem más mint egy kompenzációs betegség.  Főleg ránk férfiakra jellemző – nem kizárólagosan , de általában – akik ilyen autókat vesznek azok tehetősek, van mit a tejbe aprítaniuk. S a volánnál valami komplexus folytán  mindenáron való sikerélményt hajszolnak.

Hát tegyék, a fene se bánja  – csak  ha engem villogva dudálva tolnak a sztrádán ne felejtsék – én is kompenzálok. Olyat fékezek, hogy ha nem jönnek belém már is meg lesz a sikerélményük. S ezt egyetlen biztosító se fizeti.

szantograf.hu