Monoki főhajtás Kossuth Lajos előtt

Kossuth Lajos születésének 211. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak szombaton a néhai kormányzó szülőfalujában, Monokon. A magyar történelem egyik legnagyobb államférfija szobra előtt dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.

„Monokon születtem” – idézte meg első szavaival Kossuth Lajost Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere. Kiemelte, hogy a falu nagy szülötte nem csak ércbe van öntve, kőbe vésve, hanem ott van a monokiak szívében, mivel olyan politikus volt, aki a nép javát nézte, minden szava, tette a haza szeretetéről szólt. Kossuth példája erőt, hitet, kitartást ad a mai embereknek is.

„Fiatal kora Zemplén vármegyéhez kötötte, több helyen élt, több helyen tanult, de itt alapozta meg személyiségét. Ezen a szabadságszerető, ősi magyar földön szívta magába a hazaszeretetet, az igazságosságba vetett hitet” – idézte meg Kossuth Lajos fiatalkorát dr. Mengyi Roland. Emlékeztetett arra, hogy Monok nagy szülötte nap mint nap példát mutatott a cselekvő hazaszeretetből, akit még a börtön se tört meg: „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni.”- vallotta a nagy államférfi.

Kossuth Lajos mindig a jog, a törvényesség talaján állt! Soha nem akarta mások jogát csorbítani, hanem éppen ellenkezőleg, egész nemzetét szerette volna a kiváltságokat megszüntetve felemelni. A polgárok egyenjogúságának feltétlen híve volt.

„A modern, polgári Magyarország egyik megteremtőjét jöttünk ünnepelni, aki méltó példaképe minden idők magyar politikusainak. Még forradalmat is törvényes úton csinált! Amikor a márciusi ifjúság az utcákon lelkesedett addig az Országgyűlés becikkelyezte az Áprilisi törvényeket” – méltatta Kossuth államférfiúi nagyságát dr. Mengyi Roland. Kossuth szavára tízezrek gyűltek a honvéd zászlók alá, nagy energiával szervezte a haza védelmét. Az elsöprő erejű túlerőt azonban nem bírták.

„Ha a kisebb nemzetek a nagyhatalmak általi elnyeletéstől meg nem óvhatnak, Európában nem lesz szabadság, nem lesz nyugalom, csak nagyravágyási, túlsúlyra törekvési vetélkedések lesznek egyfelől, másfelől örökös konspirációk.” – idézte a kormányzó értékelését dr. Mengyi Roland, aki felhívta arra a figyelmet, hogy most szerencsére nem kell a nagyhatalmak seregeivel küzdenünk, de itt vannak helyettük a spekulánsaik, s hazai kiszolgálóik, akikkel nap, mint nap meg kell harcolni, harcolnunk, megvívni a saját szabadságharcunkat.

„Kossuth Lajos számtalanszor bebizonyította, hogy elvei, nemzete fontosabb számára, mint egyéni sorsa, boldogulása. Büszke lehet Monok, Zemplén, hogy ilyen fiat adott a nemzetnek! Emlékét megőrizzük! Éljen Kossuth! Éljen a haza!” – zárta a beszédét a közgyűlés elnöke.

Ezután a helyi óvodások, iskolások és a népdalkör adott nagy sikerű kulturális műsort, amelyet követően elhelyezték a megemlékezés koszorúit Kossuth Lajos egész alakos, monumentális szobránál és a néhány tucat méterre lévő egykori szülőháza falán. A megyei közgyűlés nevében dr. Mengyi Roland koszorúzott.

Az ünnepség zárásaként két kiállítást nyitottak a szomszédos Andrássy kastélyban. Az egyik a hazai és határon túli Kossuth emlékhelyeket mutatja be, a másik pedig a művésztelepen készült alkotásokból rendezett tárlat.

forrás: mengyiroland.com