SzántóGráf

A rezsicsökkentésről Szerencsen

Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! címmel lakossági fórumot tartott csütörtökön Szerencsen, a Rákóczi-várban dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő és dr. Répássy Róbert, igazságügyért felelős államtitkár.
Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere, országgyűlési képviselő köszöntötte a vendégeket. „Évről évre emelkedtek azok a díjak, amelyeket rezsinek nevezünk. Az átlag ember számára már, már az elviselhetetlenségig”- elevenítette fel a szocialisták kormányzásának éveit.  Amióta a polgári kormány van hatalmon egészen más lett e helyzet. Az anyósát idézve, amíg korábban a gázpalackért 6400 forintot fizetett , most 5000-ret. S ez mindent elmond.
Koncz Ferenc megköszönte a szép számú közönségnek, hogy szüret idején is ennyien eljöttek, s felkérte dr. Répássy Róbertet a beszéde megtartására.

„Először a kormány nevében szeretném megköszönni azt a támogatást, erőt, amelyet a több, mint kétmillió aláírás biztosít”- jelentette ki az államtitkár, aki kifejtette, hogy ez egyben azt is jelenti, az emberek nem csak a saját érdekeiket nézik, hanem érzik a kormány olyan erőkkel, nagyhatalmakkal vív, amelyek érdeke Magyarországon ne változzon semmi. Emlékeztetett, hogy hazánk 2010-ben a szakadék szélén állt, egyetlen kivezető út volt, amely előre vezet. A bukott baloldali kormányok első sorban a mohó multinacionális cégeket szolgálták ki, s veszélybe került a gazdasági függetlenségünk.
Az Orbán-kormány viszont bevonta a közteherviselésbe a multikat és a bankokat. A kormány következetesen érvényesíti a nemzeti érdekeket, s hála a polgárok támogatásának az út folytatását ígérte dr. Répássy Róbert.

Ez egy politikai, de nem párt, hanem nemzetpolitikai rendezvény”- vette át a szót dr. Mengyi Roland, amelynek három célja van: megköszönni, hogy ilyen sokan kiálltak a rezsicsökkentés mellett, továbbá tényekkel alátámasztva bemutatni honnan hová jutottak, valamint a folytatáshoz a polgárok további támogatásának a kérése.
„Nyolc éves regnálásuk alatt 2002-10-közt megháromszorozódott a földgáz ára, a villamos áramé pedig megduplázódott. Ilyen a hazai baloldal az, amely a gazdasági válság összes terhét a lakosság nyakába zúdította miközben a multik sosem látott méretű, extraprofitra tettek szert” – idézte a szocialista, liberális kormányzás alatt történteket. A magyar családok rezsi költségei elszabadultak, amely nem magyarázható az akkori világgazdasági helyzettel. Jó állapotban vették át az országot, s 2010-re majdnem csődbe vitték. Elszabadultak az árak, a munkanélküliség.  Erre mondott nemet Magyarország.
„Közös erőfeszítésünknek köszönhető, hogy a gazdaság újra jó pályára állt. Ma már – ha kis mértékben is, de folyamatosan – bővül a gazdaság” – amit számokkal is alátámasztott dr. Mengyi Roland. „Borsod-Abaúj-Zemplén is jobban teljesít, például a megyei székhellyel működő gazdasági szervezetek az idei első félévben 48,6 milliárd forint beruházást valósítottak meg, ami folyó áron 1,3%-kal több az előző év azonos időszakénál.

A Fidesz a szocialistákkal ellentétben nem a bankok, multik, hanem a magyar családok oldalán állt. Ennek megfelelően a polgári kormány egyik első intézkedése volt 2010-ben a rezsitarifák befagyasztása. Csupán ennek az egyetlen lépésnek köszönhetően két év alatt több, mint 400 milliárd forintot tudtak megtakarítani a magyar családok! Ez azonban csak az első lépés volt, amelyet a rezsicsökkentés követett! Ilyenre nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt 22-23 év alatt, de még a Kádár-érában sem!

A rezsicsökkentés menetét ismertetve  dr. Mengyi Roland elmondta: január elsejétől 10 százalékkal csökkent a villamos áram, a földgáz és a távfűtés lakossági ára. Ez a szerencsi járásban a földgáz esetében 263,8 millió forint, a villamos energia esetében pedig 120,7 millió forint megtakarítást jelent.  Kiemelte, hogy mivel komoly pénzekről van szó, ezért komoly támadásokkal kellett szembenézni.
A rezsicsökkentés megvédésére aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz.  A mintegy 2,5 millió polgár megerősítette, hogy jól döntöttek amikor a magyar családok oldalára álltak.
A második lépcsőben a vízdíj, csatornadíj, szemétszállítás, PB -gáz, szennyvíz, kéményseprés díja lett alacsonyabb. Azonban ezzel még nem ért véget a rezsicsökkentés. Jön a harmadik ütem! November 1-jétől tovább csökken az áram, a gáz, és a távfűtés ára, így a tavalyi árakhoz képest összesen 20 százalékkal lesz alacsonyabb ezeknek a szolgáltatásoknak a díja! . Látni, érezni fogják a különbséget az emberek.
Mivel a szocialisták alatt a csillagos égbe emelkedett földgáz ára sokan átálltak a vegyes, vagy szilárd tüzelésre. Vizsgálják annak a lehetőségét, hogyan csökkenthető a szén és a tűzifa ára még az idei szezonban.
A novemberi rezsivágás után éves szinten egy két fős, nyugdíjas háztartás esetében közel  50 ezer forintos megtakarítást jelent a rezsicsökkentés, még egy két gyerekes, két szülős háztartásnál már 75-80 ezer forinttal kell kevesebbet fizetni azonos fogyasztás mellett.

A rezsicsökkentés tette világossá, hogy a magyar családokat nem lehet rabságba taszítani, nem lehet velük bármit megfizettetni. Azonban az elért eredményeket meg kell védeni, tartósan biztosítani.  Ennek érdekében a monopol-közműszolgáltatások nonprofittá alakítását tervezi a magyar kormány.

A családok megélhetése szempontjából kulcskérdés a foglalkoztatás. A KSH adatai szerint A kormányváltás óta 207 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma hazánkban.  Július végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 497,2 ezer álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz képest lényegében nem változott, míg az előző év azonos hónapjához képest 5,8%-kal (30,4 ezer fővel) mérséklődött.
A megye munkanélküliségi mutatója is sikerről árulkodik 2013. első félévében a munkanélküliségi ráta 14.4 %-ra csökkent. Egy év alatt a foglalkoztatási arány 1,7 százalékponttal növekedett, a munkanélküliségi ráta pedig 3,6 százalékponttal csökkent. A kimutatás szerint idén augusztusban a nyilvántartott álláskeresők száma megyénkben 55.670 fő.
A téli közfoglalkoztatás radikális bővítéséről és a kormány munkahelyvédelmi akciójának eredményeiről is beszámolt a képviselő, amely keretében 740 ezernél is több munkahelyet sikerült megvédeni.
A kormány betartotta ígéretét 2013-ban 5,2 százalékkal növelte a nyugdíjakat, miközben több európai országban is csökkentették az idősek járandóságait. A baloldali kormányok alatt a nyugdíjak vesztettek értékükből, a szocialisták ráadásul eltörölték a 13. havi nyugdíjat. A nyugdíjasok terheit csökkentette a tavaly novemberi 1,6 százalékos visszamenőleges emelés, valamint a rezsicsökkentés is.

A második Orbán-kormány 24.500 forinttal emelte a minimálbért, amit Bajnai radikálisan csökkentene. Ismertette az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelését is dr. Mengyi Roland.  Szólt a  kis- és középvállalkozások helyzetbe hozásáról, s a területfejlesztési törekvésekről.

„Örömmel tájékoztatom önöket, hogy az Új Széchenyi Terv keretéből 2011-2013 között Szerencsen az ötletekből és fejlesztési tervekből kész beruházások lettek. A mintegy 50 nyertes pályázat 8,2 milliárd forint támogatást hozott a városba” – jelentette be dr. Mengyi Roland. Megköszönte a mintegy 2,5 millió magyarországi, s benne a közel 3000 szerencsi polgár támogatását.

 

Exit mobile version