SzántóGráf

A zsinagóga rejtett zugai – omlásveszély a padláson – megtaláltuk az orgona helyét

Életveszélyessé vált a miskolci zsidó templom. Egy hete végleg bezárták – s a felújításáig nem látogatható. Saját felelősségünkre most bejártuk azokat a helyeket, amelyeket egyébként sem nyitnak meg a hívők előtt.

A női karzaton a deszkapadló elérett nagyon óvatosan kellett rajta lépkedni, hogy be ne szakadjon alattunk. Láttuk, a töredezett ablakokat, amelyeket egyetlen mester se tudott beüvegezni. Hiába fizette volna a biztosító. A réseken át a madarak keringtek ezért hálókat feszítettek ki az ablakokhoz.

Jártunk a frigyszekrény mögötti padláson.  Felfedeztük a nyomát a hajdani templomi orgonának. Ugyanis korábban itt ebben az ortodox templomban ez is volt, mígnem a vallásos rabbik követelésére ezt el kellett távolítani. A hírek szerint a drága értékes orgona egy emődi templomban található. A szakemberek szerint az orgonasípokat tartó szekrények még megvannak. A padláson egy gerenda már megadta magát, szerencsére nem főtartó, de várható, hogy a többi is hasonló sorsra van ítélve.

A hátsó csigalépcsőn át több olyan kis rejtek szoba található, amelyben értékes régi ereklyék maradványai lelhetők fel. Ezekről is készítettünk képeket.

Aki nem tudná – e ebben a zsinagógában a háború előtt minden nagy vallási ünnepkor teltház volt. Még az állóhelyek is elkeltek. A felekezet tagjai jó előre megvették a helyüket és máig is olvashatók a neveik a padokon.

szantograf.hu

Exit mobile version