SzántóGráf

Az elsüllyedt Sláger – minek már a rádió -bohóckodás az éterben

Nem mai kép.  Marketing munka – egy nemzeti ünnepen a szép emlékű Sláger rádiót megúsztatták a Dunán.

Aligha gondolták volna, hogy ez nekem egyszer kapóra jön.Jól ismertem György Gábort az első vezérigazgatót, aki korábban a Westelnél is felsőszintű vezető volt. Az Ő idejében a rádió virágzott – A Bumeráng tarolt. A Bocskor Boross páros az ország legnépszerűbb rádiósai voltak. Múló dicsőség mindez. Rádiók jönnek, rádiók mennek. Mindenki meg van győződve arról, hogy ő majd jobban teljesít mint a többiek.

A leghallgatottabb rádiók is ráfizetésesek – a reklámpiac pang – épeszű gazdasági menedzser nem költ rádióra. A politika más, akinek ambícíói vannak a közéletben, a társadalmi tudatformálásban azt úgy se tudod lebeszélni a rádiózásról. Komolyan gondolja, hogy ami az éterben elhangzik azt a hallgatók komolyan veszik.

Egyébként útközben, vezetéskor csak elhallgatja az ember a rádiós bohóckodásokat, ha nem is figyel oda jobban telik az idő, gyorsabban fogy a szürke aszfalt. Ettől függetlenül ma már annyi a kereskedelmi adó, hogy a rádiósok már csak önmaguk szórakoztatására, no meg a politikacsinálók kedvére beszélgetnek a stúdiókban.

Elsüllyedt a nagy Sláger is, mielőtt partra evickéltek volna.

szantograf.hu

Exit mobile version