SzántóGráf

Megcsípték a drogterjesztőt – Kálmán már rács mögött

Drogterjesztőt fogtak Tiszaújvárosban

A balmazújvárosi nyomozók a Készenléti Rendőrség miskolci munkatársaival együttműködésben csaptak le néhány napja egy tiszaújvárosi férfira, akit kábítószer kereskedelemmel gyanúsítanak. 
A tiszaújvárosi akció során elfogtak egy helyi férfit, akinek a lakásán házkutatást hajtottak végre, és lefoglaltak tőle, megközelítőleg 130 gramm kábítószer gyanús anyagot, több millió forint készpénzt, valamint a kábítószer csomagolásához és terjesztéséhez szükséges eszközöket.A miskolci készenléti rendőrök felderítették, elfogták N. Kálmánt. A férfit előállították a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A Debreceni Járásbíróság elrendelte a 39 éves férfi előzetes letartóztatását. A nyomozást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság igazságügyi szakértők bevonásával folytatja.

Exit mobile version