SzántóGráf

Iván Gizi drótpostája – Emlékkép

Szeretem a képeket. A festményeket, amelyeken

átsüt az élet. Csak nézem és nézem a szobám falán

a tulipánokat, amit az egyik naív festőnk álmodott

vászonra és jókedvem lesz. Pedig a rajz olyan, mintha

egy iskolás gyermek követte volna el. De nem,

mégsem. Határozottak az ecsetvonások, és igazinak

tűnnek a tarka tulipánok. Jól mutatnak ebben a

borongós novemberben.

Anyám is ilyet nevelt, igaz ő jobban szerette a

rózsákat.

Ma is az orromban van a tearózsája illata… de amiben

igazi művész volt, az a varrás. Nem csak szépérzéke

volt, s nem csak jó ízlése, pszichológusnak is elment

volna. Úgy tudta elfeledtetni a kuncsaftokkal a kisebb-
nagyobb testi hibákat, úgy tudta azt elkendőzni

egy-egy ügyes trükkel, hogy mindenki elégedetten

távozott. A nagy „tekintéllyel” megáldott asszonyság

ugyanúgy, mint a rövid lábú, vagy horpadt mellű

fiatalasszony. Mind úgy érezték, mikor kiléptek a

kapun, hogy ők a legszebbek, a legcsinosabbak. És

azok is voltak, mert a szépség az belülről fakad.

Anyám ezt tudta nyújtani nekik. Az idegeneknek.

Micsoda tehetség volt.. s ezt akkor nem értékeltem.

Inkább mérges voltam, hogy állandóan zörög a Singer,

hogy már megint egy tűpárna került a fenekem alá,

hogy mindenütt ruhák és anyagok voltak…

Akkor nem értékeltem, természetesnek vettem, hogy

minden nap friss ebéd volt az asztalon, hogy nem csak

a ház, az udvar, a kert, az állatok is rendben vannak.

Ma már tudom, micsoda erő kellett mindehhez. S nem

csak fizikai, lelki is.

Ma már értékelném, csak lenne itt velem.

Előttem van anyám, amikor a ház előtt nevelt

óriás fejű hófehér krizantémjait szedi le Halottak

napján, s csokorba köti.. , hogy a nagyszülők sírját

díszíthessék…jutott belőle a szomszédoknak is.

Szeretem a képeket. Az emlékképeket is.

Ülök a tulipánok előtt és minő fura csavar… a

krizantémokra gondolok. S anyám kezére, ahogy

óvatosan metszi le a tőről a hosszú virágszárat.

Mindig attól féltem, a krizantém bólint egyet és a

földre esik. De soha nem történt meg. Hetykén álltak a

hámori temetőben a vázában, nagyanyám sírján.

Most anyu is fehér, óriás krizantémot kap tőlem.

Emlékbe.

Exit mobile version