SzántóGráf

A város legnagyobb nyilvános vécéje – a Hösök tere végében

Képünkön az betonoszlop sor látható amely a Hősök tere  mentén húzódik Csodálatos búvóhely ahol könnyíthetünk magunkon. Ideje lenne eltüntetni és ennek a területnek a státuszát véglegesen rendezni.

Miért is járnak ide. Mert Miskolcon eltűntek a nyitva tartó nyilvános vécék.Korábban nagyon sok működő földalatti volt a városban.. A miskolci Szemere kertben. Ma szétverve. Nem ma zárt be. Ez sem mint a többi. Úgy tudom a helyzet ezen a téren nem is változik a jövőben.

Volt ugye ilyen létesítmény valahol a Búza téren, a Szeles utcán , a Népkertben és az Erzsébet téren. Valahogyan nem váltak be ezek a földalatti illemhelyek, sehol az országban. Budapesten a sárga házikók terjedtek el de a városképi megfontolásból ezeket is elbontották.

Tehát ha a szükség úgy hozza mi mást tehetünk, mint hogy az első vendéglátóhelyre betoppanva azonnal rendelünk és rohanunk a mosdóba. Jobb helyeken megelégednek a szokásos toalett díjjal.

Gondolkodtam, hogy kiknek lehet útjába az ilyen nyilvános WC. Korábban gebinben egészen jól működtették ezeket, sőt még marakodtak is ha egy egy versenytárgyalást írtak ki az üzemeltetésükre.

Valószínű, hogy férfi és fiatalember lehet, s biztosan nem gyalogosan járja az utcákat aki ezeket becsukatja, hagyja elenyészni. Egy bizonyos korban, őszülő halántékkal már senkinek nem jut eszébe ilyesmi. Eljön az idő mindenki életében amikor rájön, hogy sűrűbben kell telepíteni ezeket a nélkülözhetetlen helyiségeket.

Fiatalabban még én is jobban és tovább bírtam a toporgást.

Más városokban, főleg nyugat Európában még az idegenforgalom kedvéért is meghatározott körzetekben előírják a nyilvános WC-k számát. Sőt már Budapesten is megszokott látvány a terek mentén a konténeres változat.

Régi kérdés – hogy a bankokban ahol sokat kell várakozni miért nem kötelező a WC, ugyanakkor vendéglátóhelyeken előírják.

A válasz később …

szantograf.hu

Exit mobile version