SzántóGráf

Csencs mani – mi lett a fényképészetből – csoda történt itt

rabbilakása

Óh, micsoda átalakulás – pénzváltó vagy fényképész. Nos, ha valaki nem tudná ebben a fotográfus műhelyben egy csoda történt vele. Nem ma volt talán 1971-ben lehetett, hogy az Ország-Világ , igen volt ilyen hetilap, fekete fehérben  meghirdetett egy szépségversenyt. Vagytok a ma és a holnap címmel. Ne tessék semmi rosszra gondolni női és férfi kategóriában lehetett nevezni, talán olyan harminc éves korig.

A népszerű magazin kiírása úgy szólt, hogy mindenki jelentkezhet a hozzá legközelebbi fényképész szövetkezetben, ahol majd elküldik a képet a szerkesztőségbe. Felfedeztem – mint új, újdondász  ( aki nem tudná ez firkász gyakornokot, slapajt jelent) hogy Miskolcon nincs fotós aki szerződött volna a lappal. Kitört a balhé, és a cikkem nyomán ez az üzlet kénytelen volt bevállalni ezt. Elsőként engem fotografáltak, retusáltak s egyszer csak megjelentem a hetilapban. Feltétel volt, hogy minden kép alá egy mondatot kellett fogalmazni.  Az enyém – a szerénység a legszebb erény. Hatott, 43 ezren szavaztak rám az országból. Dokumentumom és tanúim is, hogy első lettem.

Most tessék figyelni – az első nyert egy , egy hetes Moszkvai utazást. Ez lett az enyém.A második egy hét Párizsban teljes ellátással. Rögtön eszembe jutott az a zsidó vicc – izraeli importáru – amelyben az első helyezett hasonló méltánytalanságban részesül.

A harmadik egy luxus autó , a második jutalma meg egy világ körüli utazás míg az első helyezett egy szerény ajándékot kap, amire dühösen kifakad – hogy  ba……a meg a szépséges  Golda Meirt aki ezt kiagyalta. Mire rászólnak, csöndbe legyen, – az a közönség díj.

Csak mellékesen jegyzem meg , végül nem éltem a lehetőséggel, nem utaztam Moszkvába. Idáig még sose jutottam el oda.

szantograf.hu

 

 

Exit mobile version