SzántóGráf

Már kapható – Kádártól Castróig – az idén ez a harmadik könyvem

Örömmel jelentem, hogy elkészült a könyvem – az idén a harmadik – a Kádártól Castróig. Fent látható részben a borító, – sajnos a fülek nem olvashatók ezen a képen. Túl vagyunk a korrektúrán , az összes szereplő leellenőrizte a nyilatkozatát, a történetek hitelességét.

A sztori egyedi és meglehetősen szubjektív. A könyv ajánlót írta Jánosik Lajos – akinek köszönettel tartozom az őszinte kritikáért.

A kiadó a szokásos az Abovo. Képek Kerényi László és Kolozs András.

Előre mondom semmi politikai elemzés – ehhez én amatőr vagyok. Nem akarunk Kádár Jánosnak vagy Castrónak szobrot.

A sztori banális és egyszerű, gyermekkoromban, zsenge ifjúként ott dolgoztam a zárt aligai pártüdülőben. Találkoztam érdekes figyelemre méltó figurákkal.A történet saját élményeim – némileg színesítve, fűszerezve.

Hamarosan minden könyvesboltban kapható.

Nagyon jó karácsonyi ajándék, aki adja maga is bele olvashat. Olyan ez mint a postagalamb emlékbe.

Ne feledjem – a júniusi könyvhétre kijött Az ecetfák város és a Gyurcsány szabadon.

Aki ezeket keresné – az Észak ügyfélszolgálatán az elsőt kedvezményesen megveheti. Az utóbbi a könyvesboltokban elvétve még akad néhány példány.

szantograf.hu

Exit mobile version