SzántóGráf

Ez a múlt – csak azért is – újra áll majd a villanyrendőr

Összeültünk kedden délután villanyrendőr ügyben. Daruka Tibor a Startmetal kft tulajdonosa ügyvezetője aki vállalta a legyártást a galambdúcnak összegezte, hol is tart a projekt. Rostás László Miskolci város főépítésze, Petrik Zoltán és Sípos Szabolcs a kabinet tervezői már felmérték az anyagszükségletet, elkészült a statikai számítás, a cél, hogy minél eredetibb formájában pompázzon ha elkészül. A Ferroglobusz  cirka fél millió forint értékű, másfél tonna vassal járul hozzá a megvalósításhoz.

Jelenleg még más iparosok önzetlen munkájára is szükség lesz. Vannak olyan anyagok amelyeket – mint például polikarbonát amelyeknek a megszerzése még kétséges. Várjuk a további felajánlásokat.

Akik mostanában megfordultak a helyszínen, láthatták a szerkezet helye nyitott, s már csak arra várunk, hogy megkezdődjön a beépítés.

Egyszer majd azt elmesélem, hogyan vettem részt egy lift beruházásban Miskolcon. Illetve már kettőben. Nos, ha visszaemlékszem ezek ehhez képest olyan kisded szórakozásoknak tűnnek, ma már.

De, csak azért is lesz, villanyrendőrünk.

A főépítész úr megbízásából most azon munkálkodom még, hogy kiderítsem élnek e még olyan rendőrök akik ott ebben a kalitkában dolgoztak.  Segíthetnének felidézni milyen volt a belső berendezés.

szantograf.hu

 

 

 

 

Exit mobile version