SzántóGráf

Vének tanácsa – mitől bal, a baloldal – a kacsaláb effektus kiirthatatlan – már nem kizárt , a soha – balkezes az elnök

Mi az, hogy bal vagy jobboldal – miért bal a szoci tábor és miért jobbak a velük szemben állók. Jó kérdés – magyaráznám fiatal barátomnak – elmondanám neki, hogy ez egy történelmi hagyomány és egészen a francia forradalomig vezethető vissza. Meg is értené, hiszen nemrégiben nőtt ki a kacsalábas korszakból, megesett vele, hogy az óvodában csak röpke gondolkodás után pároztatta a cipőjét a lábával. Tehát kisbarátom felfogná, miközben mi meg elgondolkodhatnánk – meddig érdemes ezt az elavult hagyományt tovább éltetni a köztudatban. Egyáltalán van e még értelme.

A klasszikus bal ugyanúgy lejárt lemez, mint a jobb. Ha meg jó pofiznék, azt mondanám – a mostani baloldalra jellemző, a balfácánság, a balfékség és a két balkezesség. Minden, ami összehozható a teszetosza sutasággal az amatőr politizálással.  Ami a szocialisták nagy öregjeinek, az örökös túlélőknek a sara, akik a fiatalokat csak táskahordozóknak tanítgatták be. Ezen persze osztozhatnak azok az ifjoncok is, akik már úgy érzik elég érettek ara, hogy egy ilyen nagy múlttal és táborral bíró politikai tábort képesek elvezetni.

A héten kiderült – amit mindenki tudott – nagy a baj a szocialistáknál. Ilyenkor elkel az öregek segítsége, össze is hívták a vének tanácsát – meg is alakították a tanácsadó testületet. Hozzátéve – (a tévében láttam hallottam) – a nagyképű kiszólást, hogy a testület tagjai semmilyen funkciót nem kapnak, csak tanácsot adhatnak, de a döntés az elnök kezében lesz. Továbbra is.

Lendvai Ildikó – aki már egyre fiatalabb kinézetű – és Kovács László nem sértődött meg. Nem mondták, hogy köszönöm ebből nem kérünk.  Nem is duzzogtak – mint ahogyan az elnök úr teszi, ha nem a kedve szerint alakulnak a dolgok. Ki ne felejtsem, hogy Ildikó nemcsak egyre szebb de humorosabb is – Hír tévés kérdezi – pályázik e a a párt elnökségre – válasza – nem, most a pápaválasztásra gyúr…( Megjegyzem sok mindent mondtak a hölgyről – hogy  megígérte a gázárának  a befagyasztását, de egyébként más rosszat aligha lehet rá kenni.)

S ami figyelemreméltó – lehet, hogy a vének tanácsa suggalja –de már nem zárják ki a Gyurcsánnyal való együttműködést. Ez is elhangzott.

Gordonék se bírták ki, hogy ne kommentálják – hát akkor ők elgondolkodnak. Vajon min? Tessék mondani, min, miközben a legnagyobb szövetségesünk, Amerika – akik féltő gondoskodással hallgatóznak világszerte – nagykövetet váltott, mert érzékelhető volt a régi exelenciás hölgy elfogultsága.

S akkor most még arról nem is beszéltünk – hogy kik és miért szavaznak a szocikra és a baloldali pártokra. Melyik az a korosztály, amely megszokásból, dacból, csípőből ikxeli őket. Miközben maga a párt nem szívesen azonosul ennek a korosztálynak a megrendíthetetlen politikai beállítottságával. Ez is megér majd egy misét – nem sokára.

szantograf.hu

Exit mobile version