Ezt sose értem, hogy a tervezők ha valamit elképzelnek miért nem modellezik le az életben, mielőtt véglegesítenének valamit. Lám itt vannak ezek a csodás zöld nyilas megállók. Mindkét végükön a zöld, az a kevéske kitaposva. Mert milyen a gyalogos, mint az autós, keresi a legrövidebb utat, árkon bokron át megy.
Aki ezeket megálmodta az még nem láthatott magyar embert. Miből gondolta, hogy a megálló , a sziget egyik végéből a másikig gyalogolunk a járdáig. Egy frászt a lehető legkisebb fáradsággal megyünk oda vissza. A következmény – a kitaposott gyep, a gazdátlanságot mutató parkocska. Tudom, balesetveszély meg mi egyéb, de a mi szokásainkat vassal, korláttal aligha lehet megváltoztatni.
Jobb helyeken a következő a módszer – az elmaradott skandináv országokban – minden park útvonalait nem rajzolják meg. Meghagyják a tervezők ezt a polgároknak. Megnézik merre tapossák ki, merre vágnak át és akkor oda rakják le a járólapokat. Ott aszfaltoznak.
Igaz egy kicsit macerás – de később – csak azt látjuk, hogy ahol a fűnek kell sarjadnia ott tényleg az nő.
Ilyen egyszerű. Az autós meg ezeknél a járdaszigeteknél ne száguldozzon – menjen lépésben, mert bárhol leléphetünk, s összetörjük a kocsija elejét. Ennyi.
szantograf.hu