SzántóGráf

Vérbaj, kankó és a jó öreg tripper- Gruby Dávid a maszek – ekcémát is gyógyítottak

Nem légből kapott hír – egyre több a nemi beteg a régióban – újra felütötte a fejét a szifilisz, a kankó és a régi jó öreg tripper, ami  a korábbi négynapos penicillin kúrával fejvesztve elmenekült. Ma már ez sem a régi, ellenállóbb, masszívabb. A képen látható kiskapu volt valamikor a városi bőrgyógyászat, a nemi beteggondozó. Forgalmas frekventált helyen volt, így aki még ekcémával gyalogolt ide az is körülnézett, van e ismerős a környéken mielőtt ide belép. Szegény Nagy Kálmán, főorvos úr ezeknek az eseteknek a nagy tudóra fejből vágta kinek mikor mije volt . Számos élménye volt az ezekkel kapcsolatos nyomozásokról is. Ugyanis abban az időben egy szokványos trippernél is eskü alatt kellett vallani a szóba jöhető partnerekről. Meg kellett nevezni, kitől szerezhette be az alsó fertályi nyavalyát. Ilyenkor aztán tetszik nem tetszik csengettek a rendőrök az illetőnél és akár tudott a bajáról akár nem már is vitték vizsgálatra a kórházba. Igen, sok hecc is volt. Egy ilyen mókával bárki hosszas békés családi életét feldúlhatták vagy éppen megmenthették a még rosszabb következményektől. Sikerült is kordába tartani ezeket a szájról alsó-ajakra is terjedő finomságokat.

Csak egy érdekes történet. Egy pesti fiatalember késő este a miskolci ügyeleten kért segítséget mert egész nap a tapolcai strandon áztatta a retiküljét és már elviselhetetlenül csípett a vizelete. A doktor úr egy újjal megpiszkálta a péniszét, megtapogatta a mogyoróit majd csak annyit mondott – holnap tessék elmenni a Gruby Dávidba – ez volt a szépséges neve a Csabai kapu nemi beteggondozónak.

A srác – csak annyit kérdezett kétségbeesetten – hogy ez valami maszek….?

Most egyébként itt székel az igazságügyi szakértői intézet. Lehet, hogy az ároktői gyilkosság ügyében most itt vizsgálódnak.

szantograf.hu

Exit mobile version