SzántóGráf

A müvház vége – meggondolatlan beruházás – mit mondá az úr

Írhatnak rá bármit, nekem ez az épület csak a Béke mozi marad. Schéfer bácsival aki képes volt 14 évesen beengedni a 16 éven felülieknek szóló Lolo filmekre. Előttem van a hátsó páholysor ahol elsötétítés után bármi megeshetett, amíg a film perget a kutya se nyitott ránk. Szellőzés – az annyi volt , hogy minden vetítés után egy kis huzatot csináltak, aztán a következő előadáson szagolhattuk az előzők kábító elbágyitó áporodottságát. Ettől volt jó és izgalmas ott minden film, sőt még az előtte, ötven fillérért  fellépő artisták és bűvészek is lenyűgöztek.

Szóval ez a szép felújított épület belekerült nekünk olyan félmilliárd  forintban. Anno, amikor már a plázák csodamozijai döglődtek. Nem megy jól a művháznak se – írjuk így falusiasan – bajban vannak. Lehet, hogy ráteszik a lakatot.  Akik ugyanis megteremtették álmodoztak – nem gondolkodtak előre , hogy minden ilyen házat fenn is kell tartani.  Megfeledkeztek , hogy már nem azokat az időket éljük amikor, mondá az úr, a kulturát nem szabad pénzben mérni.

Ha élne Schéfer bácsi a nagy mozis lehet, hogy lenne egy két ötlete. Elmondaná, hogy mit csináljanak ott, hogy az adónk és a gatyánk rá ne menjen erre a cifra palotára.

szantograf.hu

Exit mobile version