Iván Gizi drótpostája – Olvasni kéne

Nem is tudtam magamról, mennyire számítógépfüggő

vagyok. Persze mindig, mindenki csak akkor veszi észre,

hogy valamire nagyon nagy szükség van, ha az a valami

hiányzik. No ezt megtapasztaltam, a drága jó MAC-em egyik

nap, egy hét kínlódás -, fura pislogások, lazítási képtelenség,

értsd: nem lehetett kikapcsolni, majd egyik nap már be sem.

– után kilehelte a lelkét. Még szerencse, hogy a a fiaimnak

eszébe jutott a gép betegeskedésekor, hogy az adatokat

legalább le kéne menteni egy külső winchesterre. Meg is

tettem, áldom az eszüket érte. Én azt sem tudtam, hogy van

ilyen. S az a két hét, amit a gépem nélkül töltöttem, nem volt

egyszerű.

Persze, ha utóbb belegondolok, ez is egy olyan függőség,

amit bizony korlátok közé kellene szorítani. De nagyon

nehéz. Az ember, ha akár főzés közben meghallja, hogy

levél jött, azonnal ugrik a géphez… de kérdem én, minek?

Megvár. Ha valamit meg akarok keresni, először nem az

emlékezetemben kutatok, hanem a gépemben… normális ez?

Lehet, hogy nem, lehet, hogy igen. Az azonban bizonyos,

hogy az ember elkényelmesedik, kevesebb információt

raktároz el az agyában, mert a gépben úgyis megvan minden.

Így vagyunk a telefonszámokkal is. Régen, amíg nem volt

mobiltelefonunk, minden szám a fejünkben volt. A kis

notesz csak arra kellett, hogy a biztonság meglegyen. Ma is

tudom a debreceni szerkesztőség régi telefonszámát fejből.

A későbbieket viszont már nem. Hiszen a mobilos időben

már elég volt megnyomni egy gombot a telefonon és minden

rendben volt.

Jajj, nehogy azt higgye bárki, hogy én valami maradi nyanya

vagyok, aki visszasírja a régi időket! Szó sincs róla. Csak

töröm a fejem, hogy mi módon kerülhetem el a totális

elkényelmesedést. Először arra gondoltam, különféle

teszteket, kvízkérdéseket oldok meg naponta többféle

témában. No persze ezt is a neten…. Hát nem! Nem és nem.

Na jó, csak ritkán, egy picit…

S akkor jött a szikra. Sokkal többet kellene olvasni, de nem

a neten. Bár, van amit nem lehet megúszni, egyik barátnőm

például elküldte könyve kéziratát, ami még nem jelent meg.

Azért ez megtiszteltetés, amit nem lehet félretenni még

ilyen nagy buzgóságomban sem. Új és régi könyvek garmada

sorakozik a polcaimon, melyekre sokszor éppen azért nincs

idő, mert a gép előtt ülök.

Szerkesztő úr kérem, mi is az új könyve címe? Ja igen,

Kádártól Castróig… no ez következik.