SzántóGráf

Boldog Hanukát – ma volt az első gyertya gyújtás

Mindannyian tudjuk, hogy a Hanuka a zsidó vallásban annak az időszaknak állít emléket, amikor a görög uralom a zsidó népet a vallása miatt üldözte. Szentélyüket meggyalázta és tisztátalanná tette. Amikor a zsidók i. e. 165 -ben leverték az őket elnyomó hatalmat, Szentélyüket kitakarították, majd újra szentelték és a menórában gyújtott mécseseket 8 napon át égették. A történelem évezredek során mintha ismételné önmagát. Ismétli magát, vallási, származási üldöztetésekben, ember és ember közti gyűlölködésben. Pedig az örök körforgás éppen arra kellene, hogy ösztökélje az embereket, hogy tanuljanak. Tanuljanak a múlt, és a saját hibáikból. Tanuljanak, hogy jobb emberré váljanak. A Szociáldemokrata párt 1890-es megalakulása óta a Szociáldemokraták azon dolgoznak, azért küzdenek, hogy a vallási alapon történő ítélkezések, gyűlölködések megszűnjenek. Elődeink ezt tudták, vallották és tettek érte, miként tudjuk, valljuk és teszünk érte mi is. A jelenben és a jövőben is. A Hanuka ünnepe a téli estéken különösen meghitt és sok vidámságot rejt magában. Ennek szellemében, de nem elfelejtve, „csak” a pillanat erejével szeretnénk „félre tenni” a szomorúságot. Félre tenni és ünnepelni. Ünnepelve hinni abban, hogy eljön majd az idő mikor minden nap öröm lesz csupán, s nincs félelem, s nincs szorongás. A SZOCDEMEK tehát, az ünnep a vidámság felé fordulva kívánják, hogy a hanukija gyertyáinak meggyújtása közben minden zsidó vallású embernek jókedv és szeretet töltse el a szívét. Az isten Áldása legyen rajtuk! Hág hánuká szaméáh!

Budapest, 2013. november 27. – 24. Kislev 5774, Budapest

A Magyar Szociáldemokraták Pártjának minden tagja nevében:

Schmuck Andor

elnök

Exit mobile version