SzántóGráf

Kipakolt a dezertőr – mesélt az adóellenőr – imádkozzunk érte

Volt, hol nem volt , volt egyszer egy csúnya biztosító, valami niderlándnak becézték vidéken. Ravasz csávókkal dolgoztak még engem is behálóztak. Nem is akárhogyan, ígértek fűt fát – meg, hogy leírhatom az adómból s majd egyszer csak úgy mint a mesében egy összegben kamatostól fizetik vissza amit nekik kölcsönöztem. Meg volt az orvosi vizsgálat, ahol makk egészségesnek bizonyultam, megkötöttük a szerződést és megnyugtattak bármi bajom esne fizetnek, s megvigasztalnak. Mivel a fizetésemből vonták a szép kerek összeget  mintha a munkáltató fizetné jónak tűnt az ajánlat.  Ám a sors úgy hozta, hogy a tizedik esztendőben, két hónappal a lejárat előtt szükségem lett a pénzre. Felvettem, a biztosító ezt nehezményezte és addig mesterkedtek míg az egész összeg után rám nyomták az összes járulékos költséget.  Világosabban – semmit nem kaptam, sőt még rá is fizettem. Ugyanez a cég feleségem esetében még gonoszabb volt, mert amikor pengetniük kellett volna – azzal hátráltak ki, hogy nyomozni kezdtek a korábbi kórlapjai után. Sikeresen, megállapították, hogy már a szerződés megkötésekor is voltak szívpanaszai. Tehát  nem fizettek.

Erről jut eszembe, hogy a pénz világában rengeteg nagy cég biztosítók és külföldi tulajdonú nagy multik úgy mókuskáznak az adóval, ahogyan akarják. Végre akadt egy tökös adóellenőr aki most kiborítaná a bilit  – két éve ezen dolgozik csak idáig senki nem akarta meghallgatni – és elmondja a nagyok összes trükkjeit. Ha minden igaz hamarosan kitálal s a parlamenti bizottság tagjai előtt mondja elő amit tud, s amit mi idáig csak sejtettünk.  Feltárja a szervezett nagy adócsalásokat amelyeket ismeretlen fontos emberek támogatnak. Biztosan nem önzetlenül.

Most szeretném felhívni a biztosítók  figyelmét ezzel az ellenőrrel nem érdemes nagy összegű életbiztosítást  kötni. Imádkozzunk érte. Még akkor is ha már tudom, hogy ennek a meghallgatásnak a jegyzőkönyvét száz évre titkosítják. Vagy kétszázra. A dezertáló adóellenőrnek meg annyi. Már most megmondom. Remélem, hogy minden dokumentumot már letétbe helyezett valahol. Mert ha nem kivehet egy közös szobát Snowdennel valahol egy Moszkva környéki dácsában.

szantograf.hu

 

Exit mobile version