SzántóGráf

Rezesova házi őrizetben Ároktőn – egy forintért vették meg a kohászatot -kiadják e a milliomos lánykát?

rezesova

Pontosan 45 esztendeje pusztítom a földünk benzin és gázolajkészletét. Hetente egyszer vagy néha még többször is lefutom a Miskolc Budapest közötti köröket. Ahogy öregszem egyre jobbak az autóim, gyorsabbak miközben a korral arányosan csökken a vezetői képességem. Ha az ember ezzel tisztában van próbál higgadtan defenzíven közlekedni.

Ám időnként engem is elkap a gépszíj – mikor a szlovák vagy ki tudja milyen idegen rendszámú bőhöm luxuskocsik, terepjárók normális tempójú előzés közben tolni kezdenek. Látom a visszapillantóban, hogy villognak, hallom, hogy tülkölnek ha rajtuk múlna lesepernének. Szerintem ezek az állatok valamit félreértenek – azt hiszik, hogy amikor bérletet váltottak, egyben megvették maguknak az egész sztrádát. Ha nem is gondolják ,de e szerint döngetnek.

Kedves béemvés olvasó – most mondtad – hogy belőlem az irigység beszél, mert az én kocsim sebességmutatója 180-nál lefagy. Lehet ebben is igazság. Ám azt még se higgyék, hogy ha valaki a seggembe furakodva tol, nekem rögtön  félre kell állnom. Nem is teszem, először szelíden felkapcsolom a vészvillogót, jelezve, tartson követési távolságot. Nekem ez már a mániám, hogy ilyen tempónál kellő távolságra kövessük egymást. Majd ha nem használ a figyelmeztetés – satuzok  egyet, kettőt, jól esik.

Hogy belém jöhet – na és -mindketten tanulunk belőle.

Mindez arról jut eszembe, hogy ez a rezesova – direkt kisbetűvel a mi pénzünkön gazdagodott meg. Tessék emlékezni, a Horn kormány idején valaki egy forintért adta oda apukájának  a diósgyőri kohászatot. Miközben én ötöt is adtam volna érte. Ezek után Rezes urat lepuffantotta valaki. A szakállas sztori ismerős lehet mindenkinek.

Aztán jön a Rezes úr leánya és a szlovák terepjárójával négy embert lemészárol a magyar autópályán. Ittasan és még talán bedrogozva. Majd a szigorú magyar igazságszolgáltatás kiró neki hat év házi őrizetet Pesten a Duna parton egy luxus lakóparkban. Mit tehetnék én is , hogy engem is oda utaljanak be. Szauna, uszoda és minden egyéb jó van ebben a házban. rezesova mosolyogva megköszöni, majd karkötője nélkül kisétál a tárgyalásról. Lehet, hogy már a Maldiv szigeteken süteti magát a téli nap sugarai alatt. Teheti. Tudunk olyan bíróról, aki valami hasonló itéletet hozott majd másnap beadta a felmondását a biztos jövője tudatában. Ilyenkor mire gondoljunk.

Egyébként nem vagyok szigorú  – de rezesova házi őrizetét legfeljebb Ároktőn tudnám elképzelni. Ott már úgy is volt valami ilyesmi.

Majd agyamban záporoznak a kérdések, a jogegyenlőségről – miért kaphat ez a gyilkos házi őrizetet? Remélem, hogy közben nem adjuk ki mint a baltás gyilkost, mert akkor másnap – ezt a szlovákok mondották – ismét a volánhoz ül.

Ilyen esetekben miért nem egy bírói tanács dönt – hogy kizárjuk az elfogultságot és minden egyéb sanda gyanút? Miért nem vették figyelembe , súlyosbító körülményként , hogy már korábban is volt hasonló ámokfutása a közutakon.S még egy fontos kérdés – a sztrádán hogyan ellenőrzi a a rendőrség követési távolság megtartását, miként szűrik ki a tologató gyilkos száguldozókat akik még engem is képesek kihozni a sodromból.

Tudtommal soha semmikor, se hogyan nem szűrik ezeket a seggfejeket. Megesett, hogy már én szóltam az autópálya rendőrségre – Hatvannál, hogy egy német rendszámú hetes BMW a leállósávon előzget . Megköszönték, majd nagy ívben tettek rá.

szantograf.huv

Exit mobile version