Nem süt a nap, délelőtt is fura sötétség ül a városra.
Rossz a kedvem. De nem csak nekem, másnak is.
Körülöttem csupa morózus ember. A boltban senki
nem néz egymásra, a pénztáros csapkodja az árut
a futószalagon, a hentes akkorát üt a bárddal a
vékonyka csontra, hogy attól egy ökör is elájulna…
A facebookon is csupa szomorú történetet olvasok,
lassan már olyan lesz, mint a rémhírterjesztő mádia.
Azt írja például az egyik régi kollégám, elég volt, ő
már feladta, nem tud mosolyogni.
Hogy mi van?
Mosolyogni nem olyan nehéz. Neki azonban nem
megy. Olyan szomorúan néz bele a világba, hogy
lájkok sokasága sem deríti jobb kedvre. Állítja,
annyira nyomasztó az egész légkör körülötte és olyan
kilátástalan a jövő, hogy már nem erőlködik azzal,
másokat lelkesítsen. Nem megy. Nem látja a célt.
Nincsenek, akik megvalósítanák.
Azt mondja, a szeme előtt hullanak bele a gödörbe a
korábbi reménységek és minden kipereg a kezéből,
mint a homok.
Igen, nem tetszik tévedni, a politikáról beszél.
Igaza van? Nincs. A politika is olyan, mint az élet.
Vacak, olykor vidám, sőt kacagtató, de semmiképpen
nem reménytelen. Reménytelenné csak mi tudjuk
tenni. No nem a politikát, a jövőt. Azzal, hogy úgy
politizálunk, ahogy nem kéne. Vagyis nekem már
mindegy, én feladom, ki a fenére szavazzak… egyik
kutya, másik eb… ezek még arra sem képesek, hogy
egymás torkának ugorjanak… nem hogy győzni,
átalakítani, építeni, reményt adni…
Nincs igaza annak, aki erre gondol. Mert az életünk
olyan lesz, s olyan most is, amilyenné tesszük. S ha
nem adjuk fel, ha kitartóan dolgozunk azért, amit el
akarunk érni, akkor azt meg is kapjuk.
Jó, tudom, rébuszokban beszélek, de értse mindenki
úgy ahogy akarja. De azt soha ne feledjük, hogy a
körülöttünk élő emberekért mi is felelősek vagyunk,
nem csak magunkért. Akkor, amikor lemondóan
legyintünk egy társaságban, legyen bármiről szó, a
többiek is hamar követik a példát. S ne feledd kedves
barátom, a depresszió fenemód ragadós. Mint ahogy a
jókedv is.
S hogy minek örülj? Mindig a mának. Az adott
pillanatnak, aminek mestere vagy és még sokan
mások is. Annak, hogy észrevettél egy bimbót a
fagyott ágon, hogy lefotózhattad a lenyugvó napot, a
természet által megtépázott fákat, az elégedetlenkedő
tömeget, az anyukádat, az ő asztalát… ahogy vár a
vasárnapi ebéddel….nem mindenkinek adatik ám
meg ez az öröm kedves barátom. S ha nem a múlton
fogsz siránkozni és nem a jövődet félted, a ma
gyönyörűsége bizony el fog varázsolni. Mint ahogy
eddig is tette.
