SzántóGráf

Klasztert alapítottak a megye szénbányászatáért

Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke és Riz Gábor alelnök kezdeményezésére megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szénbányászati Klaszter. Az alapító okiratot ünnepélyes keretek közt szerdán írták alá a Megyeházán.
A dokumentumot ellátta kézjegyével: dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Lukács Tamás, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társaságokért felelős igazgatója, Jászai Sándor, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke, dr. Fancsik Tamás, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatója, dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora, Nagy Tibor, a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségének elnökségi tagja és dr. Havasi István, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alelnöke.A megyei önkormányzat  vezetése szeretné elérni, hogy a szénbányászat újra fontos szerephez jusson a megyében és hazánkban, mivel a szén energiahordozóként, alapanyagként való hasznosítása mellett számtalan új munkahely létesítését, szociális probléma orvoslását is magában hordozza.

Fónagy János emlékeztetett arra, hogy az elmúlt húsz évben, ha valaki optimistán, hittel beszélt a bányászatról, kételkedő mosollyal fogadták. A nemzeti kormány azonban kezdettől azon az állásponton volt, hogy Magyarország nem mondhat le a szénvagyonról. Három cél lebegetett a szemük előtt: az energiafüggőség feloldása, az ellátás biztonsága, és a megfizethetőség kérdése –emelte ki az államtitkár. A magyar energiagazdálkodási tervekbe visszakerült a széngazdálkodás. A kitermelhető szénre nem csak, mint fűtőanyagra, hanem vegyipari alapanyagként is tekintenek.

Fónagy János kitért a foglalkoztatási vonatkozására is a szénbányászatnak. Nem fog megoldani minden gondot, azonban minden egyes munkahelynek hallatlan értéke van Borsodban. Az ágazat fejlődni fog, és ha nem is térünk vissza az évtizedekkel ezelőtti mértékhez, biztos megélhetést fog jelenti azoknak, akik bányászattal foglalkoznak. Legvégül köszönetet mondott azoknak, akik megőrizték a szakma iránti szeretetüket, és az elmúlt két évtizedben is kitartottak a hivatásuk mellett. Emellett köszönetet mondott a Miskolci Egyetemnek is, amiért a nehézségek ellenére fenntartotta a magas szintű bányász szakmai képzést. Szólt a középfokú bányászati képzés fontosságáról is.

Torma András, örömmel közölte: „a Miskolci Egyetem készen áll az oktatásra és a kutatásra, mint ahogy mindig is készen állt”. Bár a bányász kar nevet változtatott, és Műszaki Földtudományi Kar lett belőle, ez ne tévesszen meg senkit: csak kitágították a mezőt, amelyen kutatásokat végeznek és oktatnak. Az egyetem nevében elmondta, örömmel veszik, hogy kapnak megbízást és képezhetnek, mert ez az ő hivatásuk.

Szent Borbála és a bányászok hivatalos emléknapján alakult meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szénbányászati Klaszter, amely azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy az ásványi kincseink sorában a szén vissza kerüljön az őt megillető helyre. A bányászati klaszter megalakításával tovább tudjuk erősíteni az energetikai szektorhoz kapcsolódó vállalkozásokat, kutatóhelyeket és oktatási intézmények együttműködését is.

Exit mobile version