SzántóGráf

Kalodás fa amit rám tukmáltak -akár alkudsz akár nem – itt a kész átverés

Ha időm engedné órákig elnézném a lobogó tűzet a kandallóban. Igazán megnyugtató látvány, emlékszem egyszer valamikor egy tévé csatornán éjféltő csak egy lángoló kandalló volt. Igazából egy ilyen készüléket akár be is állíthatnánk a szoba sarkába – nem kell meg rakni és hamuzni, egyetlen hátránya, nélkülözi a meleget és fogyasztja az áramot. Különben kezdő házasként az első tévénket hatszáz forintért vettem valahol a Szeles utcán egy rádiószerelőnél. Csengőreduktorral volt feltuningolva így aztán hiába szereltem hozzá egy vezetékes távkapcsolót harmadnapra kigyulladt. Lángolt , pokrócba csavarva kivittem a teraszra, szerencsére a bútora nem terjedt át a tűz és kint lelocsoltam. Kiszáradt két nap alatt és utána a kis-képernyős tüzes Carmen –  így neveztük el – még hónapokig működött. Csak időnként ki kellett kapcsolni és lehűteni.

A kép nem illusztráció – fát veszünk a kandallóba. Szokás szerint bedudálnak és felkínálják a portékát. Általában alkudozom mert tudom, ha nem teszem teljesen hülyének néznek. Kezdjük 13 ezer forinttal kalodánként majd 11 ezerért az enyém lesz. Kettesével szedetem le, mert sose tudni – mint a piacon a pirosas felülre rakják – a kukacost meg elrejtik. Nos, itt vettem egyszerre négyet és rám tukmáltak még két kalodát. Fő a bizalom, családostul lestük miként pakolnak -egyenesben és kamerán. Jól tettük mert ezek a kereskedők boldogabbak ha valamiképpen áthajítanak. Figyeltük, ahogyan pakoltak, a nagyobbakat mindig visszasüllyesztették a fent maradóba. Ment a móka -egy ide egy oda – élvezték a játék szabadságát – nem is sejtve, a mókuskázást a videó rögzíti.Majd kezdődött a vita a szokásos stílusban lágyan szelíden fenyegetőzve, úgy vakuljak meg és szakadjon a derekam és rák egye meg ezt és azt. Csak a tények szigóruan makacsok. Megmutattam az eredeti képet az kezdeti beállításban, amin kirajzolodott az igazság. Bosszúsan, dühösen csak lerakták végül ami járt.

Gondolom amikor meg kifaroltak – már csak a kocsiban dünnyögték – ezeket is át…..uk. Jól is mondhatták, megvettem az impregnált kandallófát – amit tölgynek mondtak és a víztartalma olyan, hogy akár az esőerdőből is hozhatták volna.

Tehát ha fát vesznek a fenti képen látható társaságtól a szemük a pályán legyen.

szantograf.hu

Exit mobile version