SzántóGráf

Ősrégi fák Svédországban – ha ezek beszélni is tudnának – ízotópos vallatás

Svédország Dalarna nevű tartományában lehet találkozni a Vén Tjikkoval. Nem, ő nem egy falusi hős, aki hat liter sört fogyaszt el húzóra, hanem egy lucfenyő, méghozzá Európa legöregebb élőlényeinek egyike – ugyanis 10.000 éves.

Nem kell megijedni: a jó öreg Tjikkot nem vágták ki, hogy az évgyűrűit megszámolják. Tjikko ugyanis egy rendkívül kellemetlen helyen él, a Fulufjället-hegyen, ahol az erős szél és a komoly hideg nem kedvez a túlságosan fejlett növényi életnek (sem). Emiatt Tjikko az elmúlt száz év felmelegedése hatására növesztette a jelenleg is látható, kb. 5 méter magas törzset, azaz mostani formája viszonylag friss, míg korábban az ún. krummholz formában létezett. Ez egy bozótra emlékeztető formáció, amely alacsony, vízszintes föld feletti növekedést jelent, mert a fa így nem teszi ki magát az erős szélnek és hidegnek.Az Umea Egyetemről érkezett kutatók a gyökerei közt található, elhalt gyökérmaradványaiból vettek mintákat, és a C14-es izotópos vizsgálatok eredménye mindenkit megdöbbentett. A fa életkora ugyanis 9950 év körüli – Kr. e. 7550 körül mélyesztette először gyökereit a fagyott talajba!

A kutatás szerint a lucfenyők Svédországban viszonylag új faj kellene, hogy legyenek: mivel a terület eléggé északon fekszik és tengerszint feletti magassága is számottevő, úgy vélték, kb. 2000-2500 éve honosodhatott meg itt. Nos, a vén Tjikko arcon kacagja az elmélet híveit, ő csekély 7000 évvel előbb ott volt, mint kellett volna neki.

Ennél idősebb fára már nem is számítanak a területen, ugyanis 11.000 éve még a Würm eljegesedés vonta gyilkos jégtakaróba a területet. Igen, ez az ún. jégkorszak, ami ezen a vidéken elhúzódott kissé, így Tjikkonál sokkal idősebb növények nem is valószínű, hogy élnek még a vidéken.

Összehasonlításként: a fa Kr. e. 7550 körül eresztett először gyökeret. Az írott történelem jelen ismereteink szerint Egyiptomban és vele párhuzamosan Sumérban indulhatott, valamikor Kr. e. 3500 körül. Ekkor a fa már 4000 éve létezett…

Szóval, Tjikkoról elmondható, hogy igazi történelem előtti fa… a kérdés már csak az, van-e olyan még élő fa, ami mondjuk nem csak az emberi történelmet, de magát az embert is megelőzi? Nos – van.

A jelenleg ismert legidősebb fa a Utah állambeli Pando.

Pando jelenleg a legidősebb ismert élő organizmusok egyike a bolygónkon. Remegő Óriásnak is nevezik.Tulajdonképpen ő egyetlen hímnemű fa, az amerikai rezgő nyár fajba tartozik. A különlegessége több dologban rejlik: egyrészt 43 hektáron terül el, másrészt több, mint hatezer tonna tömegű, harmadrészt pedig egyetlen gigantikus gyökérrendszerről nőtt ki – a gyökérrendszer pedig több, mint 80.000 éve él!A gyökérről Pando törzseket növeszt a felszín fölé, melyek átlagosan 130 évig élnek, majd elkorhadnak, elszáradnak, és a gyökérrendszer újabb törzset hajt. Mivel ős régen született, Pando nehezen adaptálódik a mai klímához: több, mint 10.000 év is eltelhetett az erdő méretű növény utolsó sikeres virágzása óta! A különálló fákat genetikailag vizsgálták – DNS-üjk teljesen egyezik. Ezek után feltárták a gyökérrendszer egy részét is, és kiderült, hogy az egész hatalmas, aranyló erdő egyetlen egy élőlény.

Több, mint 6000 tonnás becsült súlyával Pando a legnehezebb előlény, 80.000 éves korával pedig az egyik legidősebb a Földön, így olyan rekordokat tart, amelyek nem egyhamar fognak eldőlni.Csak egy gondolatkísérlet: valaki fölfedezi az időgépet és visszamegy a múltba 50.000 évvel. Mit fog látni a Földön?

Az emberi faj (leginkább neandervölgyiek élnek ekkor) minden nap a túlélésért küzd, dús őserdők, egzotikus, furcsa ragadozók uralják még a bolygót, ami egyébként még máshogy néz ki, mint ma – felismerhető természetesen, de híres folyók máshol folynak, tavak vannak ott, ahol nem kéne nekik, vagy pedig ahol tudjuk, hogy egy tenger van, dús füvű rónaság terül el, az Alpokat nem találjuk, hatalmas hegyek még sehol sincsenek (azokat később gyűri fel a jégkorszak), és ismét mondom: az ember primitív eszközökkel rohangál és a kihalás ellen küzd…

És ez a fa már itt van akkor is. Már ekkor itt van 30.000 éve…

Lenyűgöző kincs Pando, egy olyan kor gyermeke, amikor az ember még nem uralkodott a Földön, és a világ arca is más volt.

És ha ezt sikerült elképzelni, akkor most jön a hidegzuhany: a rezgő nyárfák kutatói szerint Pando egyáltalán nem számít nagynak vagy öregnek, egyszerűen csak ezt a lényt vizsgálták a legtöbben. Ezek a kutatók úgy tartják, Pando kora is lehet jóval több, mint 80.000 év, egyesek szerint több százezer éves is lehet, de a konkrét minta, amit vizsgáltak, kb. 80.000 éves volt.

A szakértők szerint könnyen lehet, hogy Utahban, vagy a környékén élnek olyan rezgő nyárfák, melyek gyökérrendszere akár millió éves vagy idősebb is lehet…

 

Exit mobile version