SzántóGráf

Betáraztak a hétre – gyanús aki nem szed semmit -csak tűnetmentesítenek

Gyanús az aki hatvanon felül semmi gyógyszert nem szed. Egyébként is  – sértődés ne essék – minden orvos valamelyik gyógyszergyártó cég ügynöke. A szomorú az, hogy a patikaszerek előállítói sosem a gyógyítást tartják szem előtt hanem inkább a folyamatos tünetmentesítést.

Jómagamon megtapasztaltam, minden medicina arra jó, hogy a vérnyomásomat szinten tartsa. Ám a fokhagymán kívül semmi más nem alkalmas az érfalak lemosására, a  vérnyomás normális szintjének a beállítására. Aki viszont nem szereti ha ettől a népi eledeltől illatozzon szedheti kapszulában vagy tablettában esetleg olajban.

Egy felmérés szerint az átlagemberek zöme naponta háromszor szed 3-4 féle patikaszert. Miközben az orvosok szerint minden gyógyszer méreg, kihat a máj műkődésére és ezerféle mellékhatással bírhat. Ennek ellenére mindent beveszünk amit felírnak meg amit barátunk, szomszédunk ajánl. Hiszen nincs az a körzeti orvos aki erről lebeszélne vagy megtagadná a felírást.

Másik, mostanában a rendesebb patikákban figyelmeztetnek, hogy egyes szerekből választhatom az olcsóbbat. Mondván annak is ugyanaz az összetevői nem érdemes a pénzt kidobni. Ilyenkor úrrá lesz rajtunk az általános bizalmatlanság, sőt egy idő után kezdjük azt érzékelni, csak az eredeti volt a jó.  Ilyen jó a természetünk.

Tovább, hogy lehet, egyes patikákban három dobozon túl kedvezményt adnak máshol meg nem ismerik ezt a lehetőséget. Válasz ilyenkor – tessék oda menni ahol kedveskednek.

Nagy vitamin hívő vagyok. Ami szépen , gusztusosan van csomagolva és még le is értékelték már is megvettem. Szemre, izűletre, csontra vállra, idegre, gyomorra ható antivakarinokat betegesen gyűjtöm. Van is két egy-egy hetes dobozkám, amibe kiadagolom előre ezeket az egyforma pirulákat. S ha hiszik ha nem általában akkor keresnek, s csöng a telefon amikor szortírozok. Ilyenkor ha megzavarnak kezdhetem előlről, biztos ami biztos. Előtte viszont ki kell dobozolni, mi micsoda. Szemüveggel, nagyítóval kiböngészem, mire mi van írva.  Mára olyan tökélyre fejlesztettem a tudásom, hogy a rizsszem nagyságú nyugtatókat akár ránézésre is megkülönböztetem a többiektől.

A patikusok mondták – hogy előre beharangozták, a héten csak ügyelet lesz – erre az orvosok nem győzték a recepteket gyártani és a gyógyszertárakban mindenki két hétre betárazott. Olyanokat is megvettek – hátha alapon – ami korábban semmi szükségük nem volt.

Hát ilyenek vagyunk.

szantograf.hu

 

Exit mobile version