SzántóGráf

Agresszív kéregetők a pesti Lidlnél – két zsemle helyett tízet – garázdák alkoholmámorban

Akárki találta ki, jó ötlet a kevéske fémet tartalmazó sörös, egyéb italos dobozok gyűjtése. Környezetvédelmi és gazdaságossági okok miatt is hasznos. A szerencsétlen emberek darabonként öt forintért mezgerelik  a városban eldobált dobozokat. Apró alkalmi munka, de sokak szerint az ügyesebbek akár 400 forintot is megkeresnek ezzel egy nap.

Itt panaszolom fel, hogy a csabai kapui  Lidl előtt esténként csapatokban tanyáznak a hajléktalanok. Erőszakosak, agresszívak és sértegetik a vásárlókat, akik nem hajlandók a száz forintos kosarat nekik adni. A magányos hölgyekkel szemben fenyegetően lépnek fel. Az áruház biztonsági őre és a rendőrség közösen felléphetne ellenük.  Sokan e miatt este felé már nem szívesen mennek oda.

Igen tudom, most van aki azt morogja, hogy én egy szociálisan érzéketlen tuskó vagyok. Nem akarom tudomásul venni, hogy vannak szerencsétlen hajléktalanok akiknek ez az egyetlen bevételi forrása. S ha este nem isszák le magukat akkor bizony előtör belőlük az állat. Sajnálom őket, s nem megszánom ha nem még adok is nekik. Többet mint száz forintot. Mert tehetem. Az az ember aki úgy jött oda hozzám, hogy két zsemlére valót kér, visszamentem és vettem neki tízet. Sőt még egy csomagolt parizerrel is megleptem, mert így illő. Csak hát a szegény úr ennek ellenére támadt rám, hogy ő még szomjas is.

Azt is tudom, hogy az alkoholizmus betegség. S sejtettem, hogy neki sörre borra is kellett volna. Csak hát a személyes szociális érzékenység határai innentől már korlátozottak.

Tehát – figyelem – a pesti útnál a Lidl előtt sok a mérges szomjas szerencsétlen ember, akik vegzálják a vásárlókat.

szantograf.hu

Exit mobile version