SzántóGráf

Schuster Rudolf 80 éves – a miskolci Búza téren Kobolddal pecsenyézett

Rudolf Schuster Szlovákia hajdani köztársasági elnöke nyolcvan esztendős. Születésnapja alkalmából egy nemzetközi szimpóziumot szerveztek amelyen Orbán Viktor is köszöntötte a volt államelnököt. Jelképesen egy repülőgépet vitt neki ajándékba, amit most kollégáim igyekszenek bulvárosan kiszínezni. Lelkük rajta, ha ez kell az olvasónak ezt kapják.

Rossz szokásom szerint én inkább maradok a saját emlékeimnél. Schuster úr a kassai városi pártbizottság első titkára volt. Szimpatikus közvetlen barátságos ember, Dudla Józseffel is közvetlen kapcsolata volt. Volt szerencsém egy ilyen miskolci látogatása alkalmával végig kísérni. Ez valamikor a nyolcvana években volt. Jártunk a megyében és a DIGÉP fegyvergyárában is. Igazából akkor volt alkalmam először látni, hogy milyen aknavetőt tudunk gyártani a fejlődő, haladó – mikor milyen irányba – arab országoknak. Pontosabban szerte a világba, az éppen parázsló tűzfészkekbe .Rudolf tökéletesen, majdnem akcentus nélkül beszél magyarul, különösebb gond nem volt vele az interjú készítésekor. Később meghívott Kassára, de az ilyen invitálásokat nem illik komolyan venni. Része a protokollnak. Ám többször jártam utána Priorba és ha éppen olyan áru volt nálam, amire a vámosok szemet vetnének, csak annyit kellett kinyögnöm, hogy Schuster elvtársnál jártam. Ez általában napalm bombaként hatott. Óriási tekintélye volt és mérhetetlenül népszerű volt a hazájában.

Jó tudni, hogy 1999-ben Miskolc díszpolgárává választották s senki nem ellenezte. Közben kerestem volna azt a fotót amit Jakubik Laci fotóriporter kollégám készített róla a miskolci Búza téri piacon. Egy délelőtt ugyanis Kobold Tamás polgármester úr telefonált, hogy a városban van a szlovák köztársasági elnök, s kérésére hamarosan kimennek a piacra. Képzelhetik , hogy az akkori közterületi nagyfőnök Vantal Gyula  igen csak kapkodott. Sepertek, takarítottak  olyan rendet teremtettek, hogy nem ismertem a vásárcsarnok környékére. A nagy konténert elhúzták vagy letakarták és a cigi-cigi cígókat elhajtották. Kár volt, mert Schuster úr egyre volt kíváncsi a lacipecsenyésekre. A képen – amit most nem lelek, de megőriztem – magam is együtt falatozhatok egy köztársasági elnökkel, s egy regnáló polgármesterrel. Kolbász, hurka mustár és jó barna kenyér volt az asztalon. Gondolom a hirtelen összegyűlt fotósoknak, bámészkodóknak csorgott a nyála olyan jóízűnek tettszett az alkalmi terítés. Közben az elnök úr elmesélte- akárhányszor erre járt, mert első titkárként, civilben itt vásárolt gyümölcsöt és zöldséget , ami akkoriban Kassán hiányzott -első útja a pecsenyésekhez vezetett. Többen is felismerték, s most se hitték volna, hogy ő a szomszéd ország  első embere.

Igen, hallom a kérdést. Végül mindenki fizetni akart, de Kobold Tamás úr zsebből pengette ki a számlát. Mindannyiunk helyett. Az ajándék repülőnek meg ne nézzék a fogát. Akit ez érdekel járjon utána a témának.

Különben, a születésnapja alkalmából kívánok minden jót kedves Schuster úr! Szeretnénk ha mindenhol Önhöz hasonló elnökök kormányoznának. Igazából felejtse el azt a magyar kiszólást, hogy kommunistából sosem lesz szalonna. Bugyuta duma.

szantograf.hu

Exit mobile version