Szeretem a régi képeket. Azokat amelyek nem beállítottak, nem megrendezettek. Egy ilyen exponáláshoz szem, jó szem, érzék, ráérzés kellett. A címe – cipőt kaptam. Egy kis gyermek felhőtlen öröme sugárzik át a képen. Készült 1937 -ben.
Igen akkor egy ilyen szegényke nem Kinder tojásért vagy MP 3 -ért sírt. A maiak el se tudják képzelni, mit jelentett úgy menni az iskolába, hogy útközben levették a drága lábbelit és csak helyben húzták fel. Hogy ne kopjon. Hogy még a kisebb testvérek is hordhassák majd.
Jut eszembe, hogy Laci cipésznél a Pátria házban garmadával állnak a megrendelt javítások. Részben elfeledkeznek kiváltani, más részben meg nincs pénzük a számla rendezésére. Vagy kalkulálnak, hogy a kínainál már három ezerért újat vesznek. Ami persze nem vízálló, messziről szagló műbőr és garanciamentes.
Kedves Olvasók volna e nálunk ma egy ilyen gyerek aki egy frissiben kapott cipő láttán ennyire a mennyekben érezné magát?
szantograf.hu
