Panaszom ugyan volt, ám sem bennem, sem az orvosban nem merült fel, hogy ezeket rosszindulatú prosztatadaganat okozná: félévente jártam kontrollra és mivel nehezen...
Vizet prédikáló borivók: Az atlatszo.hu hírportál ismét önmaga előtt tetszeleg és a Soros-féle szervezetek támogatásából éli kitartottnak minősíthető szerepét. Így tesz az...
Nem is olyan régen volt szerencsém bejárni a Prágához közeli Skoda autógyárat. Inkognitóban, becsempésztek, családostul. Most viszont májusban van egy legális meghívó a...
Mancs Miskolc leglátogatottabb szobra. Gazdája Lehoczki László és Csibi Károly volt a vendégem, akik elmondták milyen méltatlanul bántak el a filmesek velük. Hamarosan...
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 007,80 ponton zárt pénteken, 0,14 százalékkal alacsonyabban, mint egy...
Igazából mindannyian szeretnénk valami virtuális nyomot hagyni magunk után az e világi életben. Az járja, hogy addig élünk míg valakinek az emlékezetében ott...
– Javulnak az életkilátásai azoknak a daganatos betegeknek, akik hetente legalább háromszor-négyszer a pulzusszámot megemelő sportot, fizikai aktivitást végeznek. Emellett a szakszerű gyógytornával...
Nem válaszolt a Media1 kérdésére Szalai Szabolcs, a hirado.hu nemrég távozott főszerkesztője, hogy ő hallható-e azon a kiszivárgott hangfelvételen, amelyen egy közmédiás vezető...
A hidroplánállomás a Szabadság hídnál 1925-ben. Fotó: Fortepan / Weygand Tibor „A Dunának néhány nap óta új szenzációja van. Nagy ezüst madarak röpködnek...
– Mezőkovácsházával is megállapodott a MÁV – Budapest, 2014. július 30. – A vasútállomások kiemelt szerepet töltenek be a helyi közösségek életében, akik...
Indonéz kutatók olyan férfi fogamzásgátló tablettát fejlesztettek ki, amely állításuk szerint 99 százalékos hatékonysággal és nagyon kevés mellékhatással működik. Az egy indonéz növényből...
Tehát a héten pénteken délután fél háromkor dedikálom először az új könyvemet a Vasgyári medvetáncot a Géniusz könyváruházban. A cím Miskolc Széchenyi út...
A versenyzők 70 kilométer/órás sebességnél ütköztek egymásba. A brutális balesetre az 1. Gella Kupán, rögtön a rajt utáni első körben Tótvázsony és Balatonszőlős közötti...