SzántóGráf

Kevesebb bűncselekmény, eredményesebb nyomozások

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. évben végzett munkáját állománygyűlés keretében értékelte dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány szerdán. Az állománygyűlésen részt vett dr. Mengyi Roland, a megyei közgyűlés elnöke is.

Az évértékelő értekezletet a berendelt állomány és a meghívott vendégek mellett megtisztelte jelenlétével Papp Károly altábornagy, országos rendőr-főkapitány is.

A megye rendőrfőkapitánya adatokkal alátámasztva mutatta be és értékelte a tavalyi év tevékenységét. Kiemelte, hogy 13 százalékkal csökkent a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma, a nyomozati eredményesség mutatója 4,7 százalékkal javult, a közterületen elkövetett bűncselekmények száma pedig közel 11 százalékkal csökkent.

Ezt követően Papp Károly altábornagy, országos rendőr-főkapitány a megyei rendőrség munkáját a közös munkának, hatékony együttműködésnek is köszönhetően kiválóra értékelte, majd meghatározta a 2014. év fő feladatait és irányait.

Az évértékelő állománygyűlésen a megye rendőri vezetői előtt a kiemelkedő szakmai munka elismeréseként elismerésben részesültek: Eke Zoltán törzszászlós és Mede Tamás zászlós, az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai, valamint Orosz Péter Gábor hadnagy, Hegedűs József főtörzsőrmester és Kiss József törzsőrmester, a Mezőkövesdi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság munkatársai.

Exit mobile version