SzántóGráf

A kis földalatti – a Szemere utcai buszmegállóban – mire lenne jó

Mire is jó egy utcai nyilvános vécé. Természetesen kis és nagydologra egyaránt alkalmas lenne. Ám a miskolci földalatti sárga létesítmények zárva.

Így aztán a belvárosi kapualjak olyan pisi szagúak. Bemehetnénk a vendéglátóhelyekre is ha a szükség úgy hozza, de onnan e miatt kinézik az embert és a felajánlott százast se akarják elfogadni. Dacból – ne, hogy már a ő kávézóját budinak nézzék.

Különben ha a tévéreklámok szerint főleg a prosztatásokból az derül ki, hogy a szükség nagy úr. Persze nem csak éjszaka amikor ki kell menni bűvölni a szerszámot hanem napközben is.

Tehát hiányoznak a vécésnénis földalatti nyilvánosok.

Kérdésem kinek a tulajdona most éppen az a néhány miskolci földalatti amiről csak én tudok, a népkerti, a villanyrendőri és az Erzsébet téri?

Miért nem éri meg ezeket üzembehelyezni?

Tény, hogy manapság egy ilyen helyre lemerészkedni nem kis bátorságot igényel, de ha nagyon kell csak megkisérelnénk.

szgráf

Exit mobile version