Természetesen a fenti képen nem egy magyar újságíró látható. Ez csupán illusztráció – hamarosan így kell majd beöltöznie a magyar kollégáknak, ha bevetésre pardon tudósításra indulnak S ez komoly , 2006 őszén sárga press felíratú sárga mellényben védekeztek a szemkilővések ellen, s gázálarcban túdosítottak. A szakma veszélyességi fokozata közben tovább nőtt.
Hogy miért is – kezdem az elején, valamikor volt egy ujságíró szervezet, ami igazolta, hogy a kolléga jogosan kutakodik, s nyílvánosan publikál. Amikor ez is kevés volt a kiadó, a lap fenntartója is adott egy menlevelet. Persze ma amikor már nemcsak a celebek hanem bármelyik bloggszerző szerkesztőnek avanzsál már is más a helyzet. Írók, újságírók országa lettünk. A demokrácia szélesre tárta a kapuit és mindenki arra a sajtótájékoztatóra mehet amelyikre csak kedve szottyan. Pesten ahol sok az exkimó és kevés a fóka minden héten megkörözik, hol lesz a legkiadóbb sajtótáj, ahol nemcsak pogácsa és cola hanem komplett ebéd, svédasztalos formában várja a tollforgatót. Ezek olyan üzleti marketing találkozók ahol a hirdető ilyen olcsón szeretné az agyunkba táplálni a mondandóját. A svédasztal választékával együtt.
No meg vannak a politikai sajttájok – most főleg orrbaszájba, ahol szokás az ellenfelet csepülni. Különben minek is hívnának össze firkászokat.
Csak az érthetőség kedvéért – a sajtó ma már kétfelé osztható – de lehet még ezt is felezni. Van a baráti, a csókos a saját pénzen üzemelő amelyik nem harap sőt lágyan szelíden simogat, kényeztet és van a nem baráti amelyik az ellenzék szekerét tologatja. Hogy mikor melyik a lakájmédia az már nézőpont kérdése. Megnyugtatásul – minden politikus nagy síráma – hogy amit mondani akarna nem megy át a médián. Ugyanis balról jobbról abban a hitben leledznek, hogy amit ők sulykolnak a firkászok fejébe – mint a cafatokat a hentes darálójába – annak mívesen kell megjelennie a lapban vagy a képernyőn. Ez nem fog menni. Jut eszembe – Gyurcsány miskolci beszéde előtt a közelállók tömték a fejét fríss hírekkel témákkal. Az elnök legyintett – sajnos ezek nem mennek át a médián. Furcsa volt hallani. Nem is értem, lehet hogy bennünk volna a hiba, mi nem tudunk szelektálni vagy – s ez lehet az igazság a szakma jobban látja mi az amire rá kell ugorni és mi az ami lerágott csont.
Koromnál fogva megengedem magamnak azt a luxust, hogy már nem kell bokáznom ezeken a sajtó tájékoztatóknak nevezett eseményeken. Ám időnként csak kedvem támad és kíváncsiságból elmegyek egy jót parolázni. Megkostolom a száraz tepertőset és kortyolok a vendégeknek járó űdítőből. S hallgatok vagy ha már nem bírom cérnával kérdezek is. Közben magamban nosztalgiázok egy jót – visszaemlékszem azokra az időkre amikor még a belépéskor nem kellett igazolni, ki kitől lett kiküldve. Viszont óvatósságból a politikus megüzente, tőle mit kérdezünk, mit érdemes és mire szeretne válaszolni. Jó játék volt, belementünk. Horn Gyula szokásos pénteki tévés sajttáján – nekem jutott a legfrankóbb kérdés – mit tesznek a romák felzárkoztatásáért.
Szegény Gyula bácsi várta , hiszen meg volt beszélve, csak már nem emlékezett rá.
Válasza, csipőből – színpadias gondolkodás, fejvakarás – sokat, most például összehívunk egy parlamenti ülést ahol csak ez lesz a téma .
Megköszöntem. Frankó volt. Este adás után égett az összes telefonom.
Szememre hányták, hogy – nekem miért z volt a legnagyobb problémám, miért nem azt meg ezt kérdeztem. Persze nem mondtam, mondhattam – hogy azért mert, én erre voltam kíváncsi.
Hajrá fiúk -a szakma csak fejlődik. Semmi csüggedés -Táncsics élt él és élni fog. Ha feltámasztják s nem jut eszébe, hogy gyorsan visszafeküdjön.
