SzántóGráf

Álmomban még ma is ugrálok – klasszikus padlóminták – elnyűhetetlen korlátok

Érdekes , kezdek azt hinni , a miskolci belváros bérházait egy és ugyanaz az építőmester ízlése alapján lett kivitelezve. Ezt egy Centrum áruház közeli épület lépcsőházában fotóztam. Igaz nem először voltam ebben, de most, hogy felújították beugrott valami. Az, hogy jómagam a Széchenyi út 48. szám alatt cseperedtem fel és ezeken a mintás köveken jártam fel az első emeletre. Ugyanolyan formájú korlátot markolásztam amikor a lépcsőkön ugráltam. Megjegyzem volt idő, amikor képes voltam egy egy fordulót, azaz 12 lépcsőt is átugrani. Cirka 10 másodper alatt három felemelkedésből röpültem le az első szintről ha úgy volt kedvem. Álmomban még ma is sokszor megteszem ezt a légi utazást. Landolásnál pedig mindig ezt a fajta korlátot szorongatom, hogy egyensúlyba kerüljek.

Ismerősek a minták és a rácsok. Elnyűhetetlenek, időtállóak és szépek. Dacolnak az idővel és a változó divattal. Klasszikus darabok.

Exit mobile version