SzántóGráf

Kezdődhet a dorombolás – a csalódott cica , nem ilyen egeret akart

Sokan ébredtek ma reggel úgy mint ezt a cica amelyik nem azt az egeret csípte meg amelyiket szerette volna. Sebaj. A valamikori kétfelé szakadt ország most már háromra bővült. Pardon, négyre – velünk vannak a határon túliak is .

Hogyan lehetne jobb a hangulat és a közérzet?  Az igazi egér nélkül. Úgy ha legfelsőbb szinten elhangzana , minél hamarabb annál jobb, hogy ez a választási győzelem mindannyiunké. Vége a pártharcoknak. Döntött a nép, a többség akarata választott. A mostani miniszterelnök – Antall József után szabadon – 15 millió magyar miniszterelnöke. Azoké is akik nem neki húzták be az ikszet.

Az ugye természetes, a demokráciákban, hogy a választások után mindenki megnyugszik, tudomásul veszi a többség akaratát s a munka a termelés folytatódik. Amerikában ahol a tét szinte világméretű, ilyenkor mindenki gratulál egymásnak. Úriemberként. Majd békében barátságban adják át egymásnak a kulcsokat, s az új főnőknek nem a a lábtörlő alatt kell keresgélnie.

Mesterházy ismét durcás volt. Nem gratulált. Pedig ezt a békát ilyenkor le kell nyelni még akkor is ha öklendezünk közben. Józanul nem illik ezt az örömöt is megadni az ellenfélnek. Lerítt róla, hogy dühős. Ami ugye természetes, a sajtósa is ha kiáll már a kamerák elé szerényebbre is veheti a figurát.

Gyurcsány őszinte és hű maradt önmagához. Jósolt, megmondta ez a kormány nem tölti ki a négy évet. Mindent megtesz , hogy ez így legyen.

Lefordítva – kimennek az utcára, s radikális módszereket alkalmaznak.

Meglepődtem, a baloldalra nem jellemző a kődobálás a rendőrökkel való viaskodás, az autók gyújtogatása. Székházfoglalás, ostrom meg egyén nyalánkság. Ezt a baloldalnak még tanulnia kell. Nem is értem mire gondolt – behívja a NATO csapatokat vagy az oroszokat ? Ha elérem rákérdezek, bár szerintem ezt ott a vereség sötétjében maga se gondolta komolyan.

Bajnairól most nem is szólnék. Az utolsó napon kezdett belejönni. Valami jelmeztárban addig próbált míg megtalálta a neki illőt. Hogy melyik volt az már nem tudom.

A dolgok lényege a kormányváltó vezérkar ott lesz a parlamentben. Mentelmi jogokkal és tűrhető fizetéssel. Tehát a szokásos cirkuszok garantálva. Prolongálva.

Exit mobile version