SzántóGráf

Kirúgták, eltanácsolták felmondtak – Roninak – terjedőben a politikai kacsaláb – akik csak a rosszban osztozkodnak

Kampány tanácsadónak lenni nemnyugdíjas állás. Ha figyelték minden párt váltogatja akár milyen sikeres volt is az előzős ciklusban. Kivétel talán a Ron Weber aki egyszer felhozta már a szocialistákat. Most viszont a jóban nem de a rosszban osztozhatnak.  A hír az volt, hogy kirúgták. Méltatlanul. Ugyanis a pártok trénerei nem olyanok mint a futball csapatok edzői. A játékosokat nem ők válogatják össze.

Tehát Roni nem híbás. Nem hiszem, hogy a védelmemre szorul de ebben a menetben hozott anyagból kellett volna csodát teremtenie, de most ez nem ment. Nem is mehetett volna. A baloldalon nem leltek volna olyan emberre aki ezt a tömörülést feltornázza.

Közben sürün hallom -ideje, hogy a bal és a jobb helyet cseréljen. A mostani jobb konzervatív  párt lényegesen szociálisabb és baloldalibb mint a szocialisták akik hajlamosak a piaci törvények teljes liberalizására. A képlet megfordult, annyira, hogy kezdi egymást kiszorítani a két fogalom. Úgy mint az óvodában ahol mindennapos a kacsaláb.

S csak úgy megjegyzem, hogy a nagy pártok külföldi kampány tanácsadói egy csapatban játszanak. Pénzért. Zsoldosok és oda mennek ahová hívják és meg tudják fizetni. még az is elképzelhető, hogy valakit azért pénzelnek, hogy az ellenfélhez szegődve a falnak vigye a megrendelőt. Olyanok mint az ügyvédek, jó pénzért egymással is lepaktálnak. Tisztelet a kivételnek.

Ami még érdekes ezen a fronton a külföldi tanácsadók a világon mindenütt a kulisszák mögött a háttérben dolgoznak, ódzkodnak a nyílvánosságtól és nem ismerik a bal és a jobb sémákat. –

Exit mobile version