SzántóGráf

A győztesek kezdhetik a takarítást – tuti tipp a következő választásra

Ki az aki ki meri jelenteni, hogy három hét múlva eltűnnek a választási plakátok Miskolcról. A vesztesek tesznek rá, hogy leszedjék. A győztesek is mással vannak elfoglalva. Nemrégiben is találtam a városban négy esztendős plakátmaradványt. Ma már muzeális érték. Igazából alig tudtam kibogozni ki is lehet rajta.

Vajon miként szólt a törvény, lehet e szankcionálni a túlkoros választási plakátok tulajdonosait. S ha igen , miként és ki jelenti majd fel őket.

A győzteseket senki, ehhez már tökösnek kellene lenni.

A veszteseket meg minek van nekik elég bajuk így is, no meg egyébként is ezeket jól megtépdesték.

A választások előtti utolsó hetekben pártos kommandók jártak az ellenfél hirdetéseit csonkítani a sajátot meg őrizni.

Mi lenne ha most ezt a munkát hasonló ütemben folytatnák. Gyakorolnák. Érdemes. Nyakunkon az EP választás és már is következik az önkormányzati.

Jó lenne tudni, hogy a választási összegek meghatározásakor mennyit kalkuláltak a takarításra, a plakátok leszedésére. Vagy egyáltalán számoltak e ezzel?

Az óriásplakátok esetében ez benne van az árban. Ám a partizán kiragasztásoknál aligha gondoltak ennyire előre.

Szerintem óriási gesztus lenne, ha az indulók melós ruhában vödörrel, késsel és egyéb szerszámmal felszerelve maguk kezdenék a bontást. Látványosan. Egy ilyen attrakció biztos győzelmet jelenthet a következő ciklusra.

Hajrá! ha segítség kell szóljanak.

 

Exit mobile version