Megvallom Grespik László doktor úr sose volt a kedvencem. Kenyérrel dobálózni , nagy nyilvánosság előtt nem szép dolog. Ám most, hogy kezembe került a Grespik1 című olvasmányos mű, fény derült a régi performance előzményeire. Sőt azt is bevallja, nem az ő ötlete volt. A volt közigazgatási elnök nem egy egyszerű ember. Vannak elvei, nemzeti tudata és belső küldetése. Ennek érdekében mindent képes feláldozni. Aki elolvassa a könyvet – a doktor úr megyénkből származik , kötödése van Miskolchoz is – sok érdekességet tudhat meg. Egy jogász doktor aki képes önmagáról lerántani a leplet, s úgy bemutatkozni, hogy nem ismerünk rá. Nem leljük azt az izgága, a kákán is csomót kereső embert akit a tévében láthattuk. Ha ez Grespik1 – figyelem – lesz 2. is.
Szántó István
Related article
Manipulált közvélemény-kutatás – a szavazófülke homályában -Összefogás helyett Kormányváltók
Szerény privát meggyőződésem, hogy az egyfordulós választás felszámolta a döntőbe jutott pártok egyezkedését. Maga az új választási rendszer biztos győzelmet igér a mostani...
Húsvét – a keresztyén alázat jelképe – rituális aktus
Mint minden húsvét előtt a katolikus egyház bíborosai megmossák az elesettek lábait. Ezt megtette Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros is. Ez az...
Nyílt levél Péterffy Attila polgármesternek – feladó Hoppál Péter
Tisztelt Polgármester Úr! Alulírott, Dr. Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője az alábbi kéréssel fordulok Önhöz: Kérem, rendelje el a Pécs Megyei Jogú...
Rózsa Gyuri Miskolcon – Október 31.-én jön a digitális átállás
Kapcsoljon, hogy legyen mit néznie! Rózsa Gyuri Miskolcon népszerűsíti a digitális átállást Miskolc, 2013. 10. 09.- Rózsa Gyuri, az ismert kvízmester a...
Kitapostuk az átjárót – egy generáció munkája van ebben az útban – győzött a norvég modell
Sokáig laktunk az Arany János utcai lottóházban. Pontosan 1975 – től 1987 – ig. A konyha ablakból erre a gyepre láttunk. Akkoriban folyt...
Hahó csütörtökön retró jegyzet az Északban – a miskolci autólakatosok – majd jön a gáz
Majd elfelejtem, holnap csütörtök – retró jegyzet az Északban. Mit csinál a karosszéria lakatos, kik voltak a legjobb mesterek hogy buherálták régen az...
Magyarország első gluténjelző segítőkutyájának képzésébe kezdett a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület
A NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület közleménye Budapest, 2019. június 20., csütörtök (OS) – Gofree, a NEO Segítőkutya Egyesület egyik legifjabb tanulója az...
Trócsányi László: A tagállamok uniója vagy az unió tagállamai?
Amióta Magyarország az Európai Unió tagja az az alapkérdés foglalkoztat, hogy mi is a viszonya a nemzeti alkotmányoknak az európai uniós szerződésekhez. Hogyan...
Ez most nem a reklám helye – jókor hívott jó helyen – befektetési tanács az OTP -nek
O.A. vagyok az OTP – ből búgja a telefonba – a személyes mobilomon át – egy kedves udvarias női hang. Találkozni szeretne velem...
Megcsípték a mezőzombori garázdálkodókat
A Szerencsi Rendőrkapitányság járőrei még a helyszínen elfogták mindkét támadót. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 16...
Töltőállomásokkal és Bizalomkártyával erősít az Auchan
A 2013-ban 324 milliárd forintos éves bruttó forgalmat elérő áruházlánc idei célja, hogy a szolnoki töltőállomás júniusi nyitását követően újabb 5 benzinkutat nyisson...
Több mint 5 éve jól bevezetett Pizzéria, Murau-Kreischberg legjobb helyén eladó!
Több mint 5 éve jól bevezetett Pizzéria, Murau-Kreischberg legjobb helyén eladó! Ez a pizzéria teljesen felszerelt, szinte új rozsdamentes konyhával, télikerttel, terasszal rendelkezik....
GVH nem a Preventa és a deutériumcsökkentett ivóvíz gyógyhatását vizsgálta
A HYD Kft. közleménye a társaságot érintő GVH határozatról A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2014. december 16-án kelt határozatára és a hatóság által kiadott...
Putyin a Holdon – bátrabbak lettek az oroszok – ha lefagy az agyam – ki ült addig a kofferen
Időnként olyanokat hallok amin lefagy az agyam. Nem is értem. Nem vagyok képes felfogni, mint az se, hogy az univerzum végtelen. Bármennyit is...
ROBOSZTUS SZEPTEMBERI UTASFORGALOM A DEBRECEN AIRPORTON -December közepén indul az új Moszkva járat-
– Minden idők legerősebb szeptemberi utasforgalmát produkálta a Debrecen Airport. 2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31...
Itt a megoldás – plakátromboló kommandó – az éj leple alatt
Minden párt – feltehetően az éj leple alatt átdolgozza az ellenfél plakátját. Szorgosan ügyködnek, sőt olyat is hallottam, hogy a fiúk már összetalálkoztak...
Boltot adunk csaknem ingyen – kivehető Miskolcon a Pátriaházban
Miskolcon a Széchenyi út 5. szám alatt van egy 23 négyzetméteres utcára nyíló üzlethelyiség. Itt volt korábban egy cípészmühely, amely a mester betegsége...
Angyalok is vannak – a tündéreket is várjuk – bajbajutott egy borsodi család
Igen is angyalok vannak. Léteznek, az viszont nem igaz,hogy csak ilyenkor karácsony táján lepnek meg minket. Az igazi angyalok egész évben velünk vannak....
Miért nem műtenek meg minden rákbeteget azonnal?
A műtét előtti (szakszóval neoadjuváns) onkológiai gyógyszeres terápiának több hozadéka is lehet. Például csökkenhet az elsődleges daganat mérete, ezáltal kisebb kiterjedésű, kevésbé megterhelő...
Ezt már olvasta?
No Image