Ismerős a manuszkám. Még a beállása is. Gyakran töprengek én is a dolgozó kuckómban hasonlóképen. Vagy keresek valamit. Nagyon. Addig míg bele nem fáradok. Próbálkozom agykontrollal, ez általában beválik. Az utolsó élőképet kell elő varázsolnom. Most például nagyon szeretném megtalálni azt a picike kis kalapácsot amit gyerekkoromban kaptam Rózsika nénitől. Emri Béla bácsi feleségétől. Ők voltak a házmesterek a Széchenyi út 48. szám alatti házunkban. Eszembe jutott még a fa sztetoszkóp amit Oszwald Gyuritól, a bácsikámtól aki Budapesten a legjobb nőgyógyász volt az ötvenes hatvanas években. A sajátját hagyta rám, majd kereket oldott és lelépett a nem demokratikusnak mondott Németországba, ahol öt év múlva saját klinikája lett. Valahol meg kell lenni annak a műszernek, meg is lelem és kirakom a kedvenc emlékeim közé. S ha ránézek, már is írom – miért is nem lettem nőgyógyász. A lányok asszonyok bánatára.
Aki még nem találta ki – a képen Einstein dolgozószobája látható. Látszik, kiolvasható a zseni gondolkodik. Keres valamit . Nincs könnyű helyzetben, a szobájában hasonló a dzsumbuj mint nálam. Ha a feleségem és a takarítónőnek nem lenne hozzám bejárási engedélye minden a helyén lenne. Csak hát nem tilthatom ki őket. Bár minek is tenném – jó időben jó helyen megelőztek . A nagy zseni már feltalálta a relativitás elméletet , nekem már csak a kalapácsocska és a fasztetoszkóp fellelése maradt.
Most megyek le alfába – hogy feljöjjek bétába.