SzántóGráf

Csak nem ember leszek én is…. értetlenkedek

Időnként kezdem azt hinni, hogy valaki gyártja a megdöbbentő híreket. Úgy mint én bedobok egy témát és valakik rákattannak. Továbbfűzik , turbózzák majd tényként közzé teszik.

Nem győzőn kapkodni a fejem. Csak néhány a sok közül.

Mesterházy az MSZP elnöke a Fideszt fizetési listáján szerepel.

A szóbeszéd alapja, hogy mindent úgy csinál tesz vesz amit a kormányzó párt vezetése elvárna. Szerintem ez nem igaz. Ő ennél szorgalmasabb.

Most például a párt adóssága van napirenden. Megjegyzem , a hiány csaknem megegyezik azzal a pénzzel amivel most Simon Gábor nem tud elszámolni.

Vagy a vészes adósság ennek a buktának a következménye. Minden esetre furcsa , hogy egy nyolc évig hatalmon lévő pártnak ilyen kicsinyes anyagi gondjai vannak. Osztódtak, de a DK üres zsebbel hátrált ki.

Folytatnám – Fodor Gábor pártja – de kíváncsi lennék a tagságra , 82 millió forint állami támogatást kap. Ez hivatalosan jár neki, nekik. Ebbe nem lehet belekötni. Csak abba, hogy közös listán indultak s most a fene se tudja, hogy ő személy szerint mennyire volt húzónév. Szerintem nem sokat hozott a közös konyhára. Annyit nem , hogy csaknem száz millió forintot kapjon.

Ennyit a politikáról.

A lányom rendelt valamit az interneten. Előre fizetett, de az eladó eltűnt. Ezt hívják internetes csalásnak, szélhámosságnak, lehúzásnak.Hová forduljon az ember a bajával, ő feljelentést tett a rendőrségen. Sec perc lezárták a nyomozást, a tettes ismeretlen címen. Gondolom nem ez volt az egyetlen ilyen ügyük, sok a meló , de nekem lett volna tippem, mit tegyenek még.

Okmányiroda  és kormányhivatal. Két párhuzamos valami.

Intézek egy kocsieladást, fegyelmezett állampolgárként be akartam mutatni az adásvételit. Nos, az okmányosoknál javasolták, ne várjak menjek a kormányhivatalba ott ezt azonnal átveszik. Lett belőle  egy órás várakozás, majd meguntam és egy óra múlva visszamentem amikor már senki se volt. Különben előzőleg két rendszám kiadása húzódott egy órát, mert ezt csak egy hölgy intézi.

Kérdésem, szükség van e a két szolgáltatás párhuzamos üzemeltetésére. Mondjuk hosszú távon.

Mint ahogyan azt se értem, hogy a közterület-felügyelet és a régiópark egyenruhásai miért nem állnak össze.

 

 

Exit mobile version