SzántóGráf

A fémhab vonzotta Miskolcra a kínaiakat

Hétfőn az Aluinvent Zrt. meghívására Miskolcra látogatott Shandong tartomány egyik jelentős ipari beruházási csoportjának delegációja. A délután folyamán dr. Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével egyeztettek a fejlesztésekről.

A Qixing Group képviselői szakmai napon vettek részt Felsőzsolcán, amely keretében megismerkedtek az alumíniumhab gyártásával, a hozzá kapcsolódó folyamatokkal, valamint egyeztettek a cég vezetőivel egy közös beruházás megindításáról is.

Az év elején az Aluinvent Zrt. vezetői már ellátogattak Kínába, ahol együttműködési javaslatot tettek a Qixing Group vezetőinek. Ennek eredményeképpen érkeztek Miskolcra a kínai szakemberek. A megállapodás megkötése nem csak a térségnek, hanem az Aluinvent Zrt-nek is komoly tudományos és gazdasági előnyökkel járhat.

A fémhab egy egyedülálló gyártási eljárás következtében létrejövő ultrakönnyű és nagy szilárdságú anyag. Különlegessége többek között, hogy a habszerkezet károsodása nélkül komplex háromdimenziós formákba önthető.

A kínai-magyar közös befektetéssel kapcsolatos üzleti megbeszélést dr. Mengyi Roland, illetve Szabó Tamás, az Aluinvent Zrt, vezérigazgatója sikeresen zárta. A megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a megjelenteket Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági fejlesztésében történő részvétel lehetőségeiről, a korábban ide települt kínai befektetők tapasztalatairól, és biztosította őket a támogatásáról.

Exit mobile version