SzántóGráf

A németországi Jobbik kampánya – a német szélső jobb egy EP mandátumot kapott

Különösebben nem kongatják a vészharangot Németországban. Ám csak nem akarnak napirendre térni, hogy az ottani szélsőjobb elérte azt a kritikus szavazóbázist – s már bent vannak az Európa Parlamentben.

Ez a csodálatosan kiötlött plakát korántsem új, sok millió német fejében megfogalmazódott már, hogy a törökökből elég .Mint ismeretes a nagy munkaerőhiány idején – az NDK -ból nem mehettek dolgozni – nyakra főre beengedték a török vendégmunkásokat. Akik aztán mára már a családjukat is magukkal hurcolták és a legnagyobb nemzeti kisebbséget alkotják. Kialakultak a török városnegyedek, épülnek a mecsetek és a német polgárok már nem kakasszóra, hanem a müzzein hangjára ébrednek. Nem kell mondanom, a törökök egy más kultúrát képviselnek, nem asszimilálódnak , eszükbe se jut beilleszkedniük. A gazdasági válság pedig őket sújtja a legjobban. A sokat emlegetett multikultúrájuk szúrja a szemét a germánoknak. Nem is akármennyire. Ennek a következménye, hogy a német szélsőjobb erősödik.  Céljuk, legyen vége a sokszínű gazdasági turizmusnak, az emigránsokat paterolják haza.

Természetesen az ottani liberálisok más véleményen vannak. Mondván a törökökkel szemben is toleránsnak kell lenni.  S az addig tart amíg a szomszédjukba nem költözik néhány török család, s a lányuknak el nem kezd udvarolni egy napbarnított, nagy bajszú fiatalember. Ha most valakinek eszébe jut, hogy a törökök miért nincsenek az unióban, akkor azt mondom, talált. Maga Merkel kancellár is elszólta magát egyszer – kimondta ez a fajta multikultúra elfogadhatatlan, ellentétes a német polgárok érdekeivel.

Csak mindehhez tudni kell – a nagy többség ma már megkapta az állampolgárságot, a nyugdíjat, a németet és maga után hozta a le felmenőit. Eszükbe se jut a repülőszőnyegre ülni és lemondani a még mindig jóléti társadalom juttatásairól. Tehát maradnak mígnem elérik a többséget. Ugyanis náluk az egyke nem gyerek.

Anélkül, hogy lenáciznának engem is – kérek mindenkit, hogy kerülje az áthallásokat. Ez a szociológiai, társadalmi probléma  természetesen gyűrűzik. Hozzánk is.

Érthetetlen , megmagyarázhatatlan, hogy a jobbközép és a baloldal az ezzel kapcsolatos feszültségről hallani se akar. A problémát a szőnyeg alá söprik merő álszentségből. Halvány sejtelmük sincs a megoldásra, mindannyian már csak a szavazóbázist látják az emigránsokban. Ez a szemellenzős hozzáállás táplálja a szókimondó szélsőjobboldalt.

Bár magyarul írtam – tessenek lefordítani hazai változatra.

 

Exit mobile version