SzántóGráf

Pozitív trendek az úticél Németországban: növekvő vendégéjszaka-számok és csúcspozíció kongresszusi desztinációként

Budapest, 2014. június 5. – Az úticél Németország tovább folytatja sikerszériáját a

nemzetközi véndégéjszaka-számoknál, emellett pedig megtartotta kiemelkedő pozícióját

nemzetközi kongresszusi helyszínként. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai

szerint 2014. január és március között már 13,3 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a

tíz és több ággyal rendelkező szálláshelyek. Ez erőteljes, 4,4 százalékos növekedést

jelent az előző év ugyanezen időszakához képest. Németország emellett az európai

vendégek messze legkedveltebb üzleti úticélja: az európai utazók mintegy negyede ebbe

a szektorba tartozik. Ennek megfelelően az úticél Németország sikeresen pozícionálja

magát nemzetközi kongresszusi desztinációként. Az International Congress & Convention

Association (ICCA) aktuális felmérése alapján Németország Európán belül immár

tizedszer tartotta meg csúcspozícióját nemzetközi kongresszusi desztinációként, illetve a

2013-as évet a növekedés győzteseként zárta.

A nemzetközi összehasonlításban így erőteljesen csökkent a távolság Németország és az

Amerikai Egyesült Államok között, amely a legkedveltebb konferenciahelyszín: az ICCA-
statisztika Németországban 722 nemzetközi szövetségi kongresszust jelentett – 11,2

százalékkal többet, mint tavaly.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az úticél Németország a nemzetközi vendégek

körében ilyen nagy népszerűségnek örvend. Ez egyaránt igaz az üdülésekre és az üzleti

utakra – az eredményt szépen mutatja a nemzetközi vendégéjszakák számának jelenlegi

erőteljes növekedése és az a tény is, hogy nemzetközi szinten csúcshelyezést foglalunk

el kongresszusi helyszínként” – mondja Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT)

igazgatósági elnöke.

Exit mobile version