SzántóGráf

Fordítva ülsz a lovon – telefonos fenyegetés – csak megesik az ilyesmi

A kilencvenes évek derekán esett meg, hogy egy pesti fontos kolléga rám telefonált  – Pista rosszul, vagy fordítva ülsz a lovon.  Annyira nem gyakori ez a figyelmeztetés ám megértettem, s a szívemre vettem. A Népszabadság akkori igazgatója ezt komoly fenyegetésnek szánta. Igazán nem Ő tehet róla, hogy a következő héten elköszönt a kiadótól. Én meg ott maradtam csak úgy háttal a menetiránynak. Ló nélkül. Azóta már sokszor morfondíroztam , honnan is ered ez a fajta kiszólás.Sőt azt is elképzeltem, hogy miként tápászkodhattam fordítva a pacira. Netán így ….

Nos, Prágában a Vencel téren is van a pestihez hasonló Párizsi udvar.  S itt a művészek időnként meglepő és hátborzongató alkotásokat raknak ki. Mint például ezt a lovas szobrot.  Erről más se juthat az ember eszébe – hogy mégis lehetséges egy paripát többféle formában megülni. Akár így is. Egyébként az alkotás egy karikatúra. Annak is szánta a művész. S valami könnyű műanyagból, talán habszivacsból  készült. Hogy kényelmesen lehessen pöffeszkedni rajta.

Pesti párizsi udvar. Megy a botrány, hogy olcsón kótyavetyélték el. Erre mondják, minden annyit ér amennyit megadnak érte. Az arab milliárdosok két milliárdot pengettek ezért. Tehát senki többet másodszor … már nyílhatnak is a vizipipás kávézók a belváros szívében.

Exit mobile version