SzántóGráf

Rablás, kifosztás, súlyos testi sértés – frissítve videóval

Őrizetben van az a trió, amelynek tagjai miskolci idős emberek sérelmére követtek el erőszakos bűncselekményeket.

A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. június 11-én indított eljárást rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, akkor még ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás kiinduló adatai szerint az elkövetők 2014. június 11-én 23 óra 30 perckor erőszakkal behatoltak egy Miskolc, Hunyadi János utcai földszinti lakásába, majd az ott tartózkodó 68 éves férfit és 70 éves nőt bántalmazták, majd értékeiket – készpénzt, mobiltelefont, élelmiszert és különféle háztartási gépeket – jogtalanul eltulajdonították. Az első rablást követően a sértettekhez több alkalommal visszamentek, majd őket ismét bántalmazva és megfélemlítve újabb értékeket vettek el tőlük.
A trió tagjai ezt követően egy Miskolc Szeles utcai ingatlanba hatoltak be, ahonnan ékszereket, személyes iratokat, készpénzt és egy kerékpárt vittek el. Az otthon tartózkodó sértettek egyikét, egy 50 éves férfit a rablás alkalmával olyan súlyosan bántalmazták, hogy 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülései keletkeztek.

A jelentős erők mozgósítása mellett folytatott nyomozás során a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2014. június 18-án az esti órákban Miskolcon elfogták.

Gyanúsított kihallgatásukat követően a felsőgagyi 23 éves K. Gyulát és a 26 éves K. Anikót, valamint hernádnémeti társukat, a 18 éves L. Dezsőt a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A terheltekkel szemben a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás- , kifosztás- és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Exit mobile version