SzántóGráf

Volt ami volt – Fletó akkor még eloldalgott – most már neki áll a zászló

A kép a tavalyi szárszó találkozón készült. Éppen akkor amikor előkerült a három BMX kerékpár. A házigazda udvariasan felajánlotta a két drótszamarat Mesterházynak és Bajnainak. Mindez a választások előtt.  Tehát minden biciklire jutott egy betű, megvolt a B, az M gazdája és maradt egy gép parlagon az X. Gyurcsány Ferenc a sátor sarkából  – tavaly júniusban történt mindez – figyelte a szertartást.  Gondolta, nem gondolta mindegy az ott szorongók arra számítottak, na most szólítják Fletót s övé lesz a harmadik gazdátlan terepkerékpár.  Mindenki csalódott. Gyurcsány is , mert úgy tűnt el a sátor végéből, hogy fel se tűnt senkinek.

Az már más kérdés, hogy végül csak bevették a csapatba.

Emlékszem, hogy valamikor régen ugyanitt volt egy másik biciklis jelenet. Amikor behoztak a színpadra egy tandemet, s Medgyessit és Kovács Lászlót dolgoztatták meg. Kellett nekik egy kört karikázni.

Állítólag az idén még egy roller se volt.  A gördeszkáról már ne is szóljunk.

Csöndes , szerény muri volt, olyan alkalomhoz illő.

Exit mobile version