SzántóGráf

Kezdjük Ádám és Évától – a mi kis édenünk már nem paradicsomi

Itt kezdődött minden probléma. Éva leszakajtotta az almát – a kígyóra hallgatott mi meg kiűzettünk a paradicsomból. Azóta özönlenek a problémák, bajok csupa gond az élet. Állítólag az édenben sose fájt a fejünk, minden rendben volt.  Nem úgy mint mostanában. Pofonok jobbról balról, semmi sem úgy megy ahogyan tegnap elképzeltük. S már az se biztos amiről még tegnapelőtt bizton hittük.

1. A Jobbik polgármesterjelöltje őszinte volt. Megelőzte, hogy később leleplezésként tálalják azt amit már korábban mindenki sejtett. Az Ő esetében csak azt szeretném tudni, hogy kitől tartott.  Melyik párt vetette volna a szemére az ősei hitét? Nem tudom kitalálni.

2. A baloldal is hamarosan megjelöli a polgármester jelöltjét. Nem lesz meglepetés, már régóta rebesgetik, ismert ember. Még se nevezzük meg, mert a hivatalos bejelentésnek meg kell adni a módját. Különben is akár 24 órán belül is történhet bármi.

3. Sokan csesztetnek – na mi van a villanyrendőrrel.  Miért nem épül.

Nos, erre mondom – sose szeretnék városvezető lenni. Rájöttem , különös felfogásunk van . Amíg csak tervezgettük, hogy milyen jó lenne mindenki helyeselt. Majd a vezetés felkarolta az ötletet, na erre elkezdődött az össztűz. Minek már az, erre, arra emlékeztet. Mi a francot kell a múltban merengeni, meg még ennél nagyobb szörnyűségeket körítettek a szerencsét zsarudúc köré. Ettől függetlenül forintonként szedjük össze a rávalót, csak azért is. Lassan alakul a projekt, lehet, hogy Lucának hívjuk majd.

4. Ma megkaptam az új könyvem nyomtatott változatát. Címe A vasgyári medvetánc, az ecetfák városának folytatása. Hogy nekem tetszik a szerkesztése és az illusztráció az ugye természetes. Kinek is  ha nem nekem. Nos, nem árulhatom el de az előszót nem akárki írta. Már most köszönöm.

5.A héten változik a menetrend, a csütörtöki jegyzetem az Északban most kivételesen rövid.

A következő már a szokásos lesz és a hajdani miskolci üveggyár sorsáról szól. Megesik az ilyen, a műsorváltozás jogát fenntartjuk.

6. Brüsszelben ismét terítéken leszünk, téma az orosz hitelből megvalósuló atomerőmű beruházás.

A jelenlegi ukrán-orosz konfliktus következményeként az unióban szúrós szemmel nézik a magyar orosz gazdasági kapcsolat bimbózását. Nos, kis ország vagyunk, energiaforrásokban szegény, nyilván való, hogy bármi áron megoldást kell találni a következő évtizedek villamos energia ellátására. Már csak azért is mert ha tetszik ha nem sunyi módon minden járműgyár készül a villamosenergiával üzemelő kocsik gyártására. S ha ez valóban így van akkor ez a beruházás búsásan megtérül.

Tudomásul kell venni végre, hogy a gazdaságban, a kereskedelemben  már régóta nem érdemes a politikát belekeverni. Kína legnagyobb partnere az USA, ráadásul a hajdani lenézett versenytárs már folyamatosan hitelez a világ legnagyobb katonai hatalmának.

7. Előzetesbe kerül a magyar gyökerekkel rendelkező volt francia elnök. Sárközi példája precedens értékű lehet. Egy demokráciában bármi megtörténhet ha kurzusváltás történik. Idáig ilyenre Európában még nem volt példa csak Izraelben. Most hirtelen nem is tudom eldönteni ez az igazi demokrácia gyümölcse vagy már a dél- amerikai stílusú hatalomváltás jelei . Minden esetre tanulságos a történet, bizonyítja, hogy a hatalom csúcsán senkiben sem érdemes megbízni.  A fagyi bármikor visszanyalhat.

8. Még egy apróság, megkezdődött a nyaralás. Visszaesés tükröződik a portál, a gráf látogatottságában.  Ezt azt jelzi, hogy ilyenkor az internet függőségben szenvedő, hozzám hasonló képernyő fóbiások nem viszik magukkal a laptopot. Rosszul teszik. Tudom a családi béke kedvéért sok mindenre képes az ember. Ám ne hagyják magukat zsarolni. Itt mondom, utána néztem a panaszoknak – sokak szerint a portál a második kattintás után lefagyhat.  A hiba megszüntetésén dolgoznak mármint aki ért hozzá. Akinél még mindig megesik ez a bosszúság jelezze. Segíteni nem tudok, de jelzem a szolgáltatónak.  Talán a tárházat kellene bővíteni mert az utóbbi időben csúcsidőben nagy a leterheltség.

 

 

Exit mobile version