SzántóGráf

Rizikófaktorok a fogágybetegség kialakulásában Dr. Gera István, Magyar Fogorvosok Egyesülete

A legalább naponta egyszeri, de nagyon gondosan végzett fogmosás többet ér, mint ha naponta többször, de felületesen mosunk fogat. Napközben pedig a fogmosást nagyon jól helyettesítheti a cukormentes rágógumi használata, ami mindenki számára elérhető a nap bármely pillanatában, és tökéletesen hozzásegít a fogakon képződött savas plakk semlegesítéséhez, a fogak tisztántartásához és a mechanikai tisztító hatása mellett fokozza a nyáltermelést is, amely nem csupán javítja a komfortérzetet, de elősegíti a savas bomlástermékek kimosását, és így a fogszuvasodás megelőzését.

A fogágybtegség rizikófaktorai
A fogak és fogágy a szájüregben egészséges körülmények között is fertőzött környezetben helyezkedik el. A fogak felszíne soha nem steril, sok millió mikroorganizmust hordozhat. Ennek ellenére megfelelő gondozás mellett az ínyünk és fogaink egy egész életen át is teljesen épek maradhatnak. Mai tudásunk szerint a fogágybetegség kialakulásában a következő rizikófaktorok játszanak szerepet :
▪​Rossz szájhigiéné, fokozott plakk-képződési hajlam
▪​Rossz tömés, korona stb.
▪​A beteg nem kellő motivációja a megfelelő szájápolásra
▪​A rendszeres szájhigiénés és fogorvosi kezelések elhanyagolása
▪​A fogak túlterhelése, rossz szokások – pl. csikorgatás
▪​Dohányzás
▪​Emocionális stressz
▪​Életkor és nemi hovatartozás
▪​A védekezést csökkentő általános betegségek (pl. AIDS, diabetes)
▪​Táplálkozási hiánybetegségek
▪​Csontritkulás
▪​Korábbi fogágybetegségek
▪​Genetikai tényezők, családi halmozott előfordulás
Van, amit befolyásolhatunk és van, amit nem…
Prevenciós és terápiás szempontból az oki és rizikófaktorok közül csak néhányat van módunkban befolyásolni (pl. magatartási faktorok, fogmosás, fogorvoshoz fordulás gyakorisága), a többi tényezőn csak nehezen vagy egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezért mindennek ellenére még ma is a leghatásosabb prevenciós és terápiás eszköz a kezünkben a dentális plakk kiküszöbölése, a tökéletes szájhigiénia helyreállítása és annak tartós megőrzése. A parodontális (foggyulladás) prevenció célja nem csupán a fogak elvesztésének megakadályozása, hanem olyan egészséges szájmiliő megőrzése, amely egyben az egyén komfortérzetét, az esztétikus megjelenést, így a páciens társadalmi beilleszkedését is javítja. Egy, ma már 30 évet átívelő, Svédországban végzett követéses vizsgálat tudományosan is bizonyította, hogy a rendszeres fogorvosi ellenőrzés, a nagyon jó otthoni szájhigiénia, és a cukormentes rágógumi használata egy életen át képes megőrizni az egészséges fogazatot. Általánosságban leszögezhetjük, hogy megfelelő fogmosási technika mellett a hagyományos kézi vagy elektromos fogkefe és a fogselyem, vagy speciális fogköz-tisztító kefék használata megfelelő védelmet nyújt. A tökéletes, plakkmentes állapot azonban csak nagyon kiadós és időigényes, a fogorvosi székben végzett fogtisztítással érhető el. Általában elfogadott, hogy fogágybetegeknél az aktív kezelés és gyógyulás után a háromhavonta megismételt ellenőrző vizitre van szükség, amennyiben a beteg megfelelő egyéni szájhigiéniát tud fenntartani.

Ki, vagy mi segíthet a megfelelő szájhigiénia fenntartásában?
Sok, iparilag fejlett országban és most már hazánkban is a páciens szájhigiéniás gondozása a családi fogorvos és szájhigiénikus feladata. A paradontális (foggyulladás) gondozás a teljes körű szájhigiéniás kezelés egyik legfontosabb lépése. Csak a szigorú, jól szervezett és rendszeres fenntartó kezeléssel előzhető meg a fogágy további pusztulása. A rendszeres fogorvosi ellenőrzés és tisztítás azonban csak akkor hatásos, ha nagyon jó otthoni fogmosási technikával társul. Elfogadott, hogy naponta legalább egyszer, de nagyon gondosan végzett fogmosás többet ér, mint ha naponta többször, de felületesen mosunk fogat. Napközben pedig a fogmosást nagyon jól helyettesítheti a cukormentes rágógumi használata, ami mindenki számára elérhető a nap bármely pillanatában,és tökéletesen hozzásegít a fogakon képződött savas plakk semlegesítéséhez, a fogak tisztántartásához és a mechanikai tisztító hatása mellett fokozza a nyáltermelést is, amely nem csupán javítja a komfortérzetet, de elősegíti a savas bomlástermékek kimosását és a fogszuvasodás megelőzését. Így a rágógumi napi használata nem csupán az elsődleges prevenciót, hanem a már egyszer fogágybetegségben megbetegedett, de sikeresen kezelt páciensek gondozását is szolgálja.

Exit mobile version